2024. április 19., péntek

Újsághirdetésben keresik három gazdátlan Jumbo Jet tulajdonosát

Három, több mint egy éve várakozó Boeing 747-200-as tulajdonosát keresi Malajzia legnagyobb légikikötője, egyelőre azonban senki sem vállalta a repülőgépek tulajdonjogát és az ezzel járó költségeket.

A Kuala Lumpur-i nemzetközi repülőtér üzemeltetője szokatlan eszközhöz nyúlt a helyzet megoldására: két jelentős újságban közölte le a Boeing 747-200 típusú jelöletlen óriásgépekről készült képeket azzal a megjegyzéssel, hogy ha senki nem jelentkezik értük, 14 napon belül eladják vagy más módon szabadulnak meg az ottani tartózkodás miatt jelentős adósságot felhalmozó gépektől.

A repülőtér vezérigazgatója, Zainol Mohamad Isa szerint kimerítő és hiábavaló kutatás után döntöttek úgy, hogy hirdetést adnak fel. Úgy vélik, hogy a két utasszállító és egy teherszállító gép tulajdonosa külföldi vállalkozás lehet, amely beszüntethette működését.

A repülőgépek Izlandra utaló regisztrációs számokkal rendelkeznek. A The Star című lap információi szerint a három Boeinget 2010-ig az izlandi székhelyű Air Atlanta Icelandic vállalat üzemeltette, azonban állításuk szerint ma már „semmi közük” a gépekhez. A háromból két Jumbo egykor a Malaysia Airlines szolgálatában is üzemelt, azonban ők sem tartanak igényt rájuk.

„Azért adtuk közre a hirdetést, hogy eloszlassuk a gépek tulajdonjoga feletti bizonytalanságot. Azt akarjuk, hogy a tulajdonosok előlépjenek, és a gépek eltűnjenek a repülőterünkről” – nyilatkozta Zainol Mohamad Isa. Elmondása szerint a hasonló esetek nem szokatlanok a világ repülőterein, azt viszont nem árulta el, mekkora összeggel tartoznak a tulajdonosok a három repülőgép tárolásáért.

Ágazati szakértők szerint valóban nem egyedi, hogy repülőgépek maradnak gazdátlanul egy repülőtéren, mivel sokszor a feleslegessé vált járművek eladásából származó jövedelem nem képes fedezni a tárolás rendkívül magas költségeit.