2024. április 18., csütörtök

Készül a Fruška gora-i korridor ötletterve

Érdembeli haladás fél év múlva várható a Ruma–Újvidék autópálya-szakasz ügyében

Zorana Mihajlović építésügyi miniszter és Bratislav Milić, az Útügyi Igazgatóság igazgatója tegnap aláírták a Ruma és Újvidék közötti autóút és a Fruška gorán áthaladó alagút kiépítése ötlettervének kidolgozásáról szóló szerződést. A projektum értéke mintegy 93 millió dinár.

A szóban forgó autóút kiépítését négy szakaszban történik. A tegnapi szerződés három szakaszra vonatkozik, és ezek tervének kidolgozására hat hónapot irányoztak elő. A negyedik szakasz –, amely a Ruma melletti terelőút és az M–70-es autópálya közötti útra vonatkozik – terve majd a megvalósíthatósági tanulmány elkészülte után következik.

– A Fruška gora-i közúti folyosó építési tervének kidolgozására meghirdetett közbeszerzési pályázaton a vártnál mintegy 30 százalékkal olcsóbb ajánlatot sikerült elfogadni, ami a gyakorlatban mintegy 35 millió dináros megtakarítást jelent – mondta Zorana Mihajlović. Magyarán: a három szakasz építési tervének kidolgozására 128,4 millió dinárt terveztek, de sikerült 93,2 millió dinárban megállapodni.

A munkálatok kivitelezője az Útügyi Igazgatóság köré csoportosuló konzorcium.

– A Fruška gora-i közúti folyosónak az építése még egy bizonyíték arra, hogy az ügyben illetékes minisztérium nem hagy egyetlen projektumot sem a fiókban heverni. Személyesen szálltam síkra annak érdekében, hogy a szóban forgó munka az elsőbbséget élvező beruházások közé kerüljön, és megvalósítására is a tervezettnél rövidebb időre legyen szükség. Ennek a folyamatnak lehetünk most szem- és fültanúi – tette hozzá a miniszter asszony.

Ezzel az intézkedéssel nem ér véget a Fruška gora-i korridor építése, a munkálatok jövőre is folytatódnak. A jövő évi országos költségvetésben 77,2 millió dinárt irányoznak elő a további kiadásokra.

Ha kiépülne a szóban forgó útszakasz, akkor az kapocsként szolgálna a 10-es és a 4-es közúti folyosók között, és a létező legrövidebb szárazföldi összeköttetés lenne Románia és Bosznia-Hercegovina között.