2024. április 19., péntek

AI: Az Iszlám Államot az ellenőrizetlen fegyverkereskedelem erősítette meg

Az Amnesty International (AI) friss jelentésében megállapította, hogy az Iszlám Állam (IÁ) azáltal tudott felhalmozni hatalmas fegyverkészleteket, hogy Irakba évtizedeken át ellenőrizetlenül áramlottak a legkülönfélébb fegyverek, amelyekkel most a dzsihadista csoport háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket követ el Irakban és Szíriában. A nemzetközi jogvédő szervezet hiteles videók és fotók ezreinek alapos elemzésére alapján jutott erre a megállapításra.

A Felhalmozott készletek: az Iszlám Állam fegyverkezése című elemzés szerint a szervezet a fegyvereket főként iraki katonai készletekből zsákmányolta. Ezek a fegyverek több mint két tucat különböző országból származnak, így Oroszországból, Kínából, az Egyesült Államokból és európai uniós tagállamokból is. Ezek a fegyverszállítmányok esetenként olajkereskedelmi egyezmények, Pentagon-szerződések és NATO-felajánlások révén jutottak Irakba.

Miután 2014 júniusában átvették a hatalmat Irak második legnagyobb városa, Moszul felett, az IÁ harcosai elképesztő mennyiségű, a legkülönbözőbb helyeken gyártott fegyvert zsákmányoltak az iraki készletekből. Voltak köztük az Egyesült Államokban gyártottak és katonai járművek is, amelyeket arra használtak, hogy az ország más részeire is kiterjesszék hatalmukat, ahol óriási pusztítást végeztek a civil lakosság körében. Arzenáljukban találhatók komoly fegyverek is, mozgatható légvédelmi rendszerek, irányított páncéltörő rakéták, harci járművek, valamint orosz AK, amerikai M16-os, valamint Bushmaster típusú fegyverek is.

Az általuk használt hagyományos fegyverek legtöbbje az 1970-től az 1990-es évekig terjedő időszakból való: pisztolyok, kézifegyverek, gépfegyverek, páncéltörők, aknavetők és ágyúk. Gyakoriak a szovjet időkből származó kalasnyikovok, amelyek főként orosz és kínai gyárakból származnak, de a dzsihadisták saját készítésűeket is használnak.

Mindennek Irakban és a környező régióban rettenetes következményei vannak, ezeknek a fegyvereknek a felhasználásával milliók életét és megélhetését tették tönkre, és állandósult a veszély a térségben. A felelőtlen iraki és szíriai fegyverszállítások következményeinek kijózanítóan kell hatniuk a fegyverszállítókra világszerte – összegezte a tegnap ismertetett jelentés.

@k = Másfél év alatt megduplázódott a külföldi dzsihadisták száma Irakban és Szíriában

Másfél év alatt több mint kétszeresére nőtt a külföldi dzsihadista fegyveresek száma Irakban és Szíriában, és meghaladta a 27 ezret – derült ki egy felderítésre szakosodott amerikai intézet tegnap nyilvánosságra hozott jelentéséből.

A New York-i székhelyű Soufan Group agytröszt azt írta, hogy a dzsihadisták Irakba és Szíriába özönlésének jelensége valóban világméreteket ölt. Jelenleg összesen 86 országból 2731 ezer külföldi dzsihadista van Irakban és Szíriában. Másfél éve, 2014 júniusában 12 ezer ilyen harcost számláltak össze, de ez a szám több mint kétszeresére nőtt. Az IÁ sikere túlszárnyalja más, terrorcsoportok – így például a mára valamelyest divatjamúlttá vált al-Kaida – reményeit.

A térségben lévő külföldi dzsihadisták számának növekedése ugyanakkor nem egységes a világban. A Nyugat-Európából érkezők száma a jelzett időszakban megduplázódott, s a jelenlegi ötezer nyugat-európai önkéntesből 1700 francia, az Észak-Amerikából származó szélsőségesek száma viszont stabil maradt (280). A Közel-Keletről 8240-en vannak Irakban és Szíriában, ebből 2500 a szaúd-arábiai, nyolcezren pedig a Magreb országokból valók. Utóbbiak sorában magasan Tunézia vezet, hatezer dzsihadistával.

Az Oroszországból és a közép-ázsiai térségből származó dzsihadisták száma robbanásszerűen a korábbi négyszeresére nőtt, és 4700 főre tehető, közülük 2400-an oroszok. A törökök száma 2100-ra tehető, ami csökkenést mutat a kormányok és nemzetközi szervezetek, valamint a kutatóintézetek által szolgáltatott adatok alapján.

A Soufan Group szerint a külföldi harcosok mintegy 2030 százaléka tér vissza a hazájába, és ez nagy kihívást jelent a biztonsági szolgálatoknak, mert az IÁ egyre gyakrabban külföldön (Irakon és Szírián kívül) követ el támadást. Az IÁ vállalta a felelősséget a 130 halálos áldozattal járó franciaországi terrormerényletekért is, valamint több, ugyancsak sok halálos áldozattal járó tunéziai támadásért.