2024. március 29., péntek
UKRÁN VÁLSÁG

Kilencezernél többen haltak meg eddig a kelet-ukrajnai konfliktusban

A kelet-ukrajnai konfliktus eddigi 21 hónapja alatt 9098 ember vesztette életét, és mintegy 21 ezer sebesült meg a harcok következtében - közölte szerdán az ENSZ emberi jogi főbiztossága.

Ebbe beleértendők mind a harcokban elesettek, mind a polgári lakosság körében szedett áldozatok. A világszervezet legfrissebb összesítéséből kiderül: miután az egymással szemben álló felek augusztusban megállapodtak abban, hogy "most már tényleg" tiszteletben fogják tartani a korábban elhatározott tűzszünetet, majd valóban kivonták a nehézfegyvereket a front közeléből, szórványossá váltak az összecsapások, és jelentősen csökkent azok intenzitása. Így augusztus 16. és november 15. között 47 civil vesztette életét, és 131 sebesült meg a kelet-ukrajnai konfliktus következtében.

Az ENSZ emberi jogi tanácsa - ugyanezen a napon közzétett jelentésében - mindazonáltal megállapította: továbbra is fennáll az ellenségeskedések felújulásának a veszélye. Emellett a szeparatisták által ellenőrzött Donyeck és Luhanszk térségében ismét előfordultak kínzások, többeket önkényesen megfosztottak szabadságuktól, illetve egyeseket kényszermunkára vittek, valamint gyilkosságokat is elkövettek.

A konfliktusövezet mintegy 3 millió lakosa rendkívüli nehézségekkel néz szembe - olvasható az ENSZ emberi jogi tanácsának a jelentésében. Különösen rossz az orvosi ellátás, és szinte lehetetlen kárpótlást kapni a harcokban elpusztított javakért. Különösen súlyos a tűzszüneti vonal mentén élő, mintegy 800 ezer ember helyzete.