2024. április 20., szombat

A kérdezés továbbra is tiltott kategória

Bratislav Gašić: Mától küldetésemnek tekintem a nők védelmezését

Bratislav Gašić védelmi miniszter, aki megalázó kijelentése miatt állítólag már nem sokáig maradhat tisztségében, tegnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, megérti, hogy Aleksandar Vučić miniszterelnök leváltja.

Gašić ismét elnézést kért a B92 RTV újságírónőjétől, Zlatija Labovićtól, akit vasárnap sértett meg Trstenikben. Elmondása szerint tudja, hogy a szerbiai társadalomban továbbra is jellemző jelenség a nők bántalmazása.

Gašić vasárnapi, Trstenikben megtartott sajtótájékoztatóján a B92 újságírónője leguggolt a miniszter számára felállított mikrofon előtt, hogy ne takarja el a mögötte álló kamerák elől a minisztert, aki ennek láttán odavetette: „Szeretem azokat az újságírónőket, akik ilyen könnyen térdre ereszkednek.” Gašić később bocsánatot kért mind az érintettől, mind pedig a közvéleménytől. – A szerbiai társadalom túlságosan gyakran nem megfelelő módon viszonyul a nőkhöz. Gyakoriak a bántalmazások. Rendkívül sajnálom, hogy megjegyezésem hozzájárult mindehhez. Mától küldetésemnek tekintem a nőkkel való megfelelő bánásmódért folytatott küzdelmet – fogalmazott Gašić.

A Szerb Haladó Párt magas rangú tisztségviselője állítólag megérti, hogy Vučić miért váltja le, mert mint megjegyezte: pártjában minden egyes tag egy szebb és jobb Szerbiáért küzd. – Rövid politikai pályafutásom során minden tőlem telhetőt megtettem, fáradhatatlanul dolgoztam, és időm java részét az államra fordítottam. Csak remélni tudom, hogy a jövőben ismét esélyt kapok országom szolgálatára. Tudom, hogy nem csak a B92 újságírónőjét, hanem az ország minden egyes polgárát megsértettem – fogalmazott Gašić.

A sajtótájékoztatón az újságírók nem tehettek fel kérdéseket. Emiatt később több újságíró-egyesület is tiltakozott, rámutatván, hogy Gašić újfent megalázta az újságíró-társadalmat. – A médiumoknak jogukban áll bojkottálni azokat a sajtótájékoztatókat, ahol nem tehetnek fel kérdéseket. Ez a szakma méltóságáért folytatott küzdelem legitim eszköze. Az újságírószakma szempontjából elfogadhatatlan, hogy az újságíróktól megtagadják a kérdezést – áll a Szerbiai Újságírók Független Egyesületének (NUNS) közleményében.

A POLITIKUSOK LÁBTÖRLŐI

Hétfőn este nagyjából kétszáz újságíró gyűlt össze a kormány épülete előtt, és az újságírókkal szembeni viszonyulás ellen tiltakoztak. Aláhúzták, a vasárnapi történésekre csupán a jéghegy csúcsaként lehet tekinteni, a politikum viszonyulását az újságírókhoz hosszú évek óta a megalázás jellemzi.

Vukašin Obradović, a NUNS elnöke szerint minden újságírónak el kell gondolkodnia azon, hogy vajon hogyan válhatott a politikusok lábtörlőjévé. – Annak ellenére is összejöttünk tiltakozni, hogy Vučić kormányfő megerősítette Gašić menesztését. Nem Gašićról, hanem az újságírói hivatásról van szó. El kell gondolkodnunk azon, hogyan kerülhettünk olyan helyzetbe, hogy egy politikus olyan módon sérthesse meg kolléganőnket, mint azt Gašić tette – emelte ki Obradović.

A tiltakozók között volt Zoran Kesić, a 24 Minuta szatirikus közéleti műsor szerzője, aki szerint a szerbiai újságírók legnagyobb problémája a félelem. Félnek, hogy elveszíthetik munkahelyüket. Ez a mostani eset azonban bizonyította, hogy létezik szolidaritás, fűzte hozzá Kesić. Egy nappal később az N1 tv reggeli műsorában vendégeskedve megjegyezte: Gašić vesztét az okozta, hogy vasárnap már bekapcsolták a kamerákat, így azok megörökítették megjegyzését. – Médiafogyasztóként mindig is az volt a benyomásom, hogy Gašić gőgös ember, illetve politikus. Szerencsétlenségére magatartását ezúttal a kamerák is rögzítették. Arról is meg vagyok győződve, hogy Gašić addig nem fogta fel megjegyezésének visszásságát, amíg erre valaki fel nem hívta a figyelmét. Szerintem Vučić miniszterelnök, rengeteg munkája és az ország megreformálásának érdekében tett igyekezete miatt, egyszerűen nem figyelt fel arra, hogy alkalmatlan emberekkel vette magát körbe, akik az egész kormány és maga Vučić tekintélyére nézve is ártalmasak. Érdemes lenne felülbírálnia barátait, illetve barátok helyett szakembereket tisztségre juttatni, bólogatójánosok helyett önállóan gondolkodó embereket – magyarázta Kesić.

A műsorvezető egyébként pesszimista azzal kapcsolatban, hogy a politikusok a jövőben majd másképpen viselkednek az újságírókkal. Nem tartja valószínűnek, hogy gőgös és fellengzős magatartásuk legalább részben módosul. Azt sem tartja kizártnak, hogy a kormányhoz közeli és a Vučić által tisztességesnek nevezett újságírók esetleg majd megvádolják a B92 újságírónőjét, hogy szándékosan térdelt le, méghozzá azzal a szándékkal, hogy megdöntse a kormányt. – A sajtószabadság hiányáról beszélünk, miközben egyesek túlságosan nagy szabadsággal rendelkeznek, és azt mondhatnak, amit csak akarnak, feszültséget szíthatnak, és nyomást gyakorolhatnak mindannyiunkra – hangsúlyozta Kesić.

LEVÁLTANI ÉS NEM LEMONDATNI

Aleksandar Vučić továbbra sem nyilatkozott arról, hogy milyen módon kívánja leváltani Gašićot. A kormányról szóló törvény értelmében egy miniszter mandátuma akkor szűnik meg, ha lemond tisztségéről, vagy ha leváltják, vagy ha bizalmatlanságot szavaznak neki, vagy pedig akkor, amikor lejár magának a kormánynak a mandátuma. A törvény értelmében a kormányfő tizenöt napos határidővel köteles megnevezni az új jelöltet, akit a köztársasági parlamentnek kell megválasztania.

Gašić az első miniszter, akit az SZHP irányította kormányban leváltanak.

Hiába jelentették be a miniszter leváltását, egyesek továbbra sem hisznek ebben a forgatókönyvben. Dragan Šutanovac, a Demokrata Párt parlamenti képviselője, volt védelmi miniszter kételkedik abban, hogy Gašićot leváltják. – Szerintem a parlamenti többség egyszerűen nem szavazza meg Gašić menesztését. Hiába javasolja ezt a miniszterelnök, a parlamentnek is szavaznia kell. Egyébként Gašić menesztése mellett számos érv szól, nem csak az, ahogyan Trstenikben viszonyult az újságírónőhöz – érvelt Šutanovac.

A Szociáldemokrata Párt értékelése szerint Vučićnak ki kell tartania azon álláspontja mellett, hogy Gašićot leváltják, és nem megengedni, hogy lemondjon tisztségéről. A kormány egyedül így fejezheti ki véleményét a miniszter viselkedéséről. A szociáldemokraták szerint félő: Gašićot még azért nem menesztették hivatalosan, hogy időt adjanak neki a lemondásra.