2024. április 19., péntek
LABDARÚGÁS – BAJNOKOK LIGÁJA

Rooney-éknak nyerniük kell Wolfsburgban

A Bajnokok Ligája-csoportkör utolsó fordulójának keddi játéknapján az A, a B, a C és a D csoport mérkőzései vannak műsoron. Három kvartettben már ismertek a továbbjutók, egyedül a B jelű négyesben kiadó még mindkét továbbjutóhely, amelyre három csapat pályázik: mivel a jelenleg harmadik holland PSV a negyedik CSZKA Moszkvát fogadja, és siker esetén biztosan továbbjut, Wolfsburgban a jelenleg második Manchester Unitednek kötelező a győzelem, ha tavaszra nem az Európa-ligában kívánnak vitézkedni a Vörös Ördögök. Ha a PSV döntetlent játszana, akkor Wayne Rooney-éknak is elég lenne az egál, abban az esetben a Wolfsburggal párban mennének tovább, és a PSV esne ki. PSV-vereség esetén természetesen a vereség is belefér, de a fent leírtak alapján egyértelmű, hogy a manchesterieknek mindenképpen győzelemre kell majd játszaniuk. A mérkőzésre való felkészülés egyik csapatnak sem sikerült túl jól, a német együttes hazai pályán egy hajrágóllal 2:1 arányban kikapott a Borussia Dortmundtól a Bundesligában, a United pedig gól nélküli döntetlennel zárt a West Ham elleni bajnokin az Old Traffordon. A két gárda eddig háromszor találkozott egymással, mindannyiszor manchesteri győzelem született, a 2009-es és a jelenlegi kiírásban hazai pályán 2:1-re nyertek a Vörös Ördögök, a 2009-es idegenbeli meccsen pedig 3:1-re – nincs is más dolguk, csak folytatni a sormintát.

Az A csoportból a Real és a PSG már továbbjutott, a Sahtar és a Malmö a harmadik helyért van versenyben, előbbi Madridban, utóbbi Párizsban lép pályára. Amelyikük több pontot szerez, készülhet az Európa-ligára – ha ugyanannyi ponttal zárnak, az egymás közti eredményeknek köszönhetően az ukrán együttes lenne harmadik.

A C csoportban a már továbbjutott Atlético Madrid és Benfica egymás közti meccsen dönt a csoportelsőségről, míg a Galatasaray és az Asztana a harmadik pozícióról. A kazah együttesnek nyernie kell Törökországban az Európa-ligás folytatást érő helyezés megszerzéséhez.

A D csoportban is eldőlt már, hogy a Juventus és a Manchester City lép tovább, a Gladbach és a Sevilla a harmadik helyet csípheti még meg. A Sevilla a Juventust fogadja, a Gladbach a City vendége. Amennyiben a Gladbach nyer, biztos harmadik, ha döntetlent játszik vagy kikap, miközben a Sevilla nyer, utóbbiak zárnak a harmadik helyen.