2024. március 29., péntek

Debrecen és München között indít járatot a Lufthansa

Debrecen és München között indít járatot jövő áprilisban a Lufthansa légitársaság, a cég hetente háromszor közlekedtet gépeket a két város között – közölte Ofer Kisch, a Lufthansa kelet-közép-európai regionális igazgatója tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A Bombardier CRJ900-assal üzemeltetett járatok egész évben, hétfőn, szerdán és pénteken közlekednek majd. Hangsúlyozta, hogy ebben a régióban ez lesz az egyetlen új útvonal, amelyet 2016-ban megnyit a német légitársaság. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter közölte, a Lufthansa ezzel kinyitotta a világot Debrecen előtt, ami annak is köszönhető, hogy a repülőtér nagy értékű és jó irányba tett fejlesztésen ment keresztül. Közölte továbbá, hogy Debrecen a régió fejlődésére is nagy hatással van, ezért a kormány kiemelt figyelmet fordít a megyei jogú városokra.

Antal Gábor, a Lufthansa-csoport magyarországi vezetője azt mondta, az első időszakban 50 százalék körüli kihasználtságra, és több német, mint magyar utasra számítanak.

Papp László, Debrecen polgármestere azt hangsúlyozta, hogy új korszak nyílik a régió számára, amely szakít Magyarország Budapest-központúságával és hangsúlyozta, hogy más régiókban is szükség van gazdasági központokra, ezért is fontos a járatnyitás. Elmondta még, hogy az elmúlt években 7 milliárd forintot költöttek a repülőtér fejlesztésére és néhány év alatt megtízszerezték az utasforgalmat, 2015-ben várhatóan 180 ezren fordulnak meg a repülőtéren, 2016-ban pedig megduplázódhat a forgalom.