2024. április 19., péntek

Testi épségük érdekében tüntettek az ügyvédek

Đorđević: Mintha visszatértek volna a kilencvenes évek borzalmai, amikor senki sincs biztonságban

A belgrádi Igazságügyi Palota előtt tüntettek tegnap délben az ügyvédek. Ezúttal is elégedetlenségüknek adtak hangot, hogy az illetékes szervek nem végzik kellő alapossággal a munkájukat, hiszen az elmúlt 15 évben 41 ügyvédet támadtak meg, és csupán két esetben tárták fel az elkövetőket. Az utolsó csepp a pohárban a múlt héten történt lövöldözés volt, amikor Vladimir Zrelecet, Belgrád forgalmas környékén, a Vračar község területén, a nyílt utcán lőtték le. A hat lőtt sebbel kórházba szállított, majd megműtött ügyvéd még most is küzd az életéért.

Dragoljub Đorđević, a Szerbiai Ügyvédi Kamara elnöke a tüntetésen elmondta, követelik, hogy a rendőrség és az ügyészség végezze a munkáját, tárja fel az elkövetőket, hiszen 2000 óta 41 ügyvédet támadtak meg, és csupán két esetben tárták fel és ítélték el az elkövetőket.

Senki nem tud bennünket meggyőzni, hogy a rendőrség az alvilági kapcsolatain keresztül nem tud az elkövetők nyomára jutni. Gyakran a kollégáink arra következtetnek, hogy a rendőrség azért nem tárja fel az elkövetőket, mert az elkövetők mögött az állam áll. Én nem mennék ilyen messzire, de ennek véget kell vetni – mondta Đorđević. Hozzátette: – Együtt érzünk azzal a kollégánkkal, aki még most is küzd az életéért, hiszen súlyos sérüléseket szenvedett. A történtekkel mintha visszatértek volna a kilencvenes évek borzalmai, amikor senki sincs biztonságban. Ez nem folytatódhat, gátat kell neki vetni, és tudjuk, hogyan lehet ez elérni, az illetékes szerveknek végezniük kell a munkájukat – mondta az SZÜK elnöke.

Az ügyvédek nemcsak Belgrádban, hanem Szerbia több városában tüntettek, és nemcsak az utolsó támadás elkövetőinek felkutatását követelik, hanem azt szeretnék, ha az illetékes szervek az elmúlt időszak minden támadásának résztvevőjét azonosítanák, ezért indítványozták, hogy a kormány az illetékes szervekből és az ügyvédekből hozzon létre egy munkacsoportot, amely feltárhatná ezeket az eseteket.

Az ügyvédek tüntetését támogatta a Szerbiai Ügyészek és Ügyészhelyettesek Egyesülete is, amely közleményében kiemelte: – Támogatjuk az Ügyvédi Kamarát azon aktivitásaiban, amellyel fel akarja hívni a közvélemény és az illetékes személyek figyelmét az igazságügyi szakmák képviselőinek biztonságára – írja az egyesület. Kiemeli, hogy Zrelec ügyvéd több alkalommal is tett feljelentést az ellene irányuló fenyegetések, fizikai támadások miatt az illetékes szerveknél, ám azok nem védték meg őt.

Tegnap, a tüntetést megelőzően Nebojša Stefanović belügyminiszter tárgyalóasztalhoz ült a Szerbiai Ügyvédi Kamara képviselőivel. Tájékoztatta az ügyvédeket azokról az intézkedésekről, amelyekkel gátat szeretnének vetni az ügyvédek elleni támadásoknak. Mindenekelőtt kijelölt egy személyt, akin keresztül az ügyvédek kapcsolatban lehetnek a bűnügyi szervekkel. Mint arra Stefanović rámutatott, felmérik majd az ügyvédek biztonságának mértéket, illetve kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül majd, ahol megvitatják, miként erősíthetik a rendőrség kapacitásait a bűnügy elleni küzdelemben. Erről a találkozóról a belügyminisztérium közleményben tájékoztatta a sajtót.