2024. április 20., szombat

Törökország nem kívánja kivonni a katonáit Észak-Irakból

Törökország nem kívánja kivonni a múlt héten bevetett katonai kontingensét Észak-Irakból, annak ellenére sem, hogy Bagdad erre felszólította - közölte egy magas rangú török tisztviselő hétfőn.

A név nélkül nyilatkozó tisztviselő úgy fogalmazott, "arra számítunk, hogy maradnak". Bagdad korábban 48 órát adott Törökországnak csapatai kivonására.
Az iraki kormány szerint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet kezén lévő Moszul közelében lévő Basika város térségébe Törökországból "egy zászlóaljnyi, több harckocsival és ágyúval felszerelt alakulat" érkezett.
Török tisztviselők korábban a lépést azzal indokolták, hogy két és fél éve vannak már török csapatok Irak északi részén a helyi vezetéssel kötött együttműködési megállapodás keretében, amely az iraki kurd önvédelmi erőknek, a pesmergáknak a kiképzését célozza. A pénteki csapatmozgást a misszióban részt vevő katonák rotációjának keretében hajtották végre. Bagdad ezt cáfolja, mondván, hogy a hatóságok kérése és engedélye nélkül lépett be az ország területére a török fegyveres kontingens.
Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a török Kanal 24 televíziócsatornának adott interjújában közölte: "kötelességünk védelmet biztosítani a kiképzést nyújtó katonáinknak". Hozzátette, Törökország jelenléte "nem titok".
Haider al-Abádi iraki miniszterelnök a török fegyveres erők belépését Irakba az ország szuverenitása megsértésének nevezte.
Szaad al-Hadiszi iraki kormányszóvivő elmondta, Bagdad még mindig arra vár, hogy Törökország hivatalosan reagáljon korábbi felszólításukra. Amennyiben ez a megszabott határidő lejártáig nem történik meg, Irak panaszt nyújt be az ENSZ Biztonsági Tanácsához, hogy "véget vessünk az iraki szuverenitás súlyos megsértésének" - mondta.
Politikai elemzők szerint Ankara azzal, hogy bevezényelte katonáit Irakba, valójában befolyását próbálja érvényesíteni az országban és a szomszédos Szíriában a fokozott orosz és iráni jelenlét fényében.
A török katonák egy főként volt rendőrökből és önkéntesekből álló szunnita milícia támaszpontjára érkeztek. Az iraki fegyveres csoportot a Törökországgal jó kapcsolatot ápoló Ninive tartomány volt kormányzója, Aszíl an-Nudzsajfi alapította. A fegyveres szervezetre sokan egyfajta ellensúlyként tekintenek az Irán támogatását bíró síita milíciákkal szemben.