Európa egyre idegesebb a menekülthullám miatt. Bár az utóbbi hónapokban sok határozat, illetve javaslat fogalmazódott meg uniós csúcsokon, meg egyéb szakmai értekezleteken, a probléma kezelésére alkalmas közös és hatékony megoldás legfeljebb még csak körvonalazódik. Az országok többsége mindeddig eltérő módszerekkel kísérletezgetett, és többnyire a saját szakállára cselekedett.
Múlt vasárnap Törökország, amelyen keresztül rengeteg migráns és menekült áramlik kontinensünkre, kizsarolt ugyan hárommilliárd eurót és néhány (politikai) engedményt az EU-tól, hogy cserébe visszafogja a népáradatot, a probléma azonban ettől nem oldódik meg. Sőt, ha Ankara úgy gondolja, akár fel is rúghatja az egyezséget, amelynek több részletét csak ezután dolgoznák ki. Ráadásul az Unió külső határai, ahol meg kellene akadályozni a tömegek beözönlését, továbbra is nagyrészt védtelenek. Függetlenül attól, hogy schengeni övezeti peremországokról, vagy csak sima EU-tagokról van-e szó.
A schengeni rendszeren belüli védekezés a határellenőrzések tartós szigorításával és visszaállításával ugyanakkor nemcsak szabálytalan, hanem veszélyes is. Egyre többen figyelmeztetnek arra, hogy a belső határok újjáépítésének következményeit mindenki meg fogja érezni, szenvedni.
A remélt előnyért, vagyis a menekültáradat részleges feltartóztatásáért, súlyos árat fognak fizetni mind a nyugati, mind a keleti tagországok (gazdaságai). Szinte már most borítékolható, hogy a károk és a veszteségek (arányaiban) Kelet-Európában nagyobbak lesznek, mint a nyugati tagállamokban.
A negatív hatások pénzbeli kifejezésére azonban nem biztos, hogy a jövőben sokáig lehetne használni az eurót. A pesszimisták szerint a falak visszaállításával és a bezárkózással ugyanis bedőlhet a közös valuta. Ennek veszélyére figyelmeztetett a múlt kedden Jean-Claude Juncker is. Az Európai Bizottság elnöke úgy véli: ha Schengen összeroppan, maga alá temetheti az eurót és halálos veszélybe sodorhatja az egységes belső piacot.
A riasztó üzenet előtt alig néhány nappal pedig a kétsebességes EU véglegesítését és megerősítését, valamint az Unió „működési kereteinek” az átalakítását javasolta. Olyan változtatásokat kezdeményezett, amelyek segítségével bizonyos társállamok számára lehetővé válna a közös cselekvés és az együttes fellépés. A folyton ellenkező, lázadozó, a közös szabályokat felrúgó – s ezzel magukat a közösségtől eltávolító, másodrendűvé silányító – tagoknak ugyanakkor biztosítanák, hogy kimaradhassanak „egyes dolgokból”.
Ezzel az ötletével Juncker nyíltan szembefordult hivatali elődének irányvonalával. José Manuel Barroso ugyanis ellenezte az EU-n belüli megosztást a fejlett (észak)nyugati tagokat magába foglaló „mag” és periféria országokra.
A korábban hivatalosan tagadott törésvonal azonban minden eddiginél élesebben rajzolódott ki a migránsok és menekültek ellenőrizetlen idei beözönlése miatt kialakult feszült helyzetben, amely súlyos kihívás elé állította a közösséget. Sőt, annak már-már a fennmaradását is veszélybe sodorta.
Az EU-ban és a schengeni térségen belül (menekültügyben) mindenesetre alig látni a jelét az együttes fellépésnek és a közös teherviselésnek. Ez sok befolyásos tagállamnak nem tetszik. Elsősorban azoknak, amelyekre aránytalanul nagy feladat hárul a probléma kezelésében.
Az Unió soros elnökségét januártól átvevő Hollandia is közéjük tartozik. Az utóbbi időben többször sürgette a közös megoldást. Néhány napja azonban már új típusú együttműködést is javasolt. Kizárólag nyugat-európai uniós társállamok szűk csoportjának: így Ausztriának, Belgiumnak, Németországnak, Svédországnak és még egy-kettőnek. Azoknak az országoknak tehát, amelyek a legtöbb migránst fogadták be.
A média csak mini Schengenként emlegeti a holland koncepciót. Arra utalva ezzel, hogy a teljes körű szabad belső mozgást biztosító jelenlegi rendszer felbomlása esetén egy új övezet alakulna ki. Egy olyan közösségből, amely a jelenleginél sokkal kevesebb tagból állna, de hatékonyabban tudná érvényesíteni érdekeit és teljesíteni vállalt kötelezettségeit. Ráadásul hajlandó lenne a szorosabb együttműködésre, ragaszkodna a vállalt értékekhez, és betartaná a szabályokat, előírásokat, törvényeket.
Hága ugyan hangsúlyozza, hogy továbbra is a közös EU-fellépésben látja a megoldást, de ez jelenleg inkább vágyálom. Főként azért, mert több kelet-európai „új” tagország folyamatosan uszít az idegenek és a menekültek ellen, olykor terroristáknak bélyegezve őket. Saját, külön utas politikájukkal (ami más kérdésekben is megnyilvánul) pedig egyre nagyobb nyomás alá helyezik az Uniót és Schengent is.
Elképzelhető, hogy a hasonló érdekeket képviselő nyugati tagországok szűkebb csoportja emiatt külön együttműködést alakít ki, s ezzel valóban megalakulhat a mini Schengen is. A kívül rekedtek pedig visszahúzódhatnak a határaik mögé. Ott egyesek idővel talán ráeszmélnek, hogy – a nemzeti egoizmus vezérelte – akarnok vezetőik (végképp) elvágták országukat a gyors ütemben épülő kétsebességes Európa élvonalától.
Az elszigeteltek között azonban sokan lesznek olyanok is, akik büszkén hirdetik: nem a fejlett részhez tartoznak, hanem a másodvonalba, de ott aztán ők az elsők. Korántsem biztos azonban, hogy a populista hencegéshez elég pénzt is kapnak a brüsszeli közös kasszából.
