2024. április 18., csütörtök

Lehet jövője a tanyasi életnek

A padláson sonka, szalonna és kolbász érlelődik, a kemence melegénél öregek szunyókálnak, a levegő meleg kenyér illatával van tele, az udvaron gémeskút mered az ég felé, és fogatos szánon a gazdák éppen a városba indulnak moziba. A hagyományos tanyasi kultúra esztétikája magában hordozza a caknira hímzett rózsákat, a kézzel szőtt, kikeményített lepedőket, a virág-, madár- és gyümölcsmintás hengerrel díszített falakat, a nyeregtető díszítését, a házak előtti kis virágágyásokat és a kukoricával teli csűröket is. A tanyasi élet ekként idealizált képe bőséget, szelídséget, szabadságot és felhőtlen boldogságot sugall, és azt az aranykort idézi, amely a huszadik század húszas éveitől a hetvenes évekig tartott – kivéve a második világháború éveit és közvetlenül az azt követő időszakot. Mára a tanyákkal együtt az a tanyasi életmód is eltűnt, amelyet az idill helyett a valóságban sokszor bizonytalanság és mindig kemény munka jellemzett. Az elnéptelenedett határ egy egészen új képet mutat, ebben egyfelől ott vannak a magányos és lepusztult, fedél nélküli tanyák, másfelől pedig a korszerű farmok és vendéglátóipari egységek.

ELTŰNT VILÁG

Péterréve határában a tanyák szétszórva helyezkedtek el, de a kommasszáció és a tanyarombolás miatt a század elejére már csak azok maradtak lakottak, amelyek csoportot alkottak, mint például Pecesor, valamint azok, amelyek végül egybeolvadtak a közeli településekkel. A péterrévei tanyák világát Nedeljković Angelovska Vesna etnológus, antropológus, az Újvidéki Városi Múzeum tanácsadója kutatta, Grubić Ljubomir, Červenka Vladimir és Kiselički Feđa fotózta 1987 és 2014 között, munkájuk eredménye lett a Tanyák az eszményiség és valóságos között című, nemrégiben Óbecsén is bemutatott kiállítás. Kalauzuk e terepmunka során az óbecsei Városi Múzeum munkatársa, id. Lengyel László volt.

A gyerekkoromat nyaranta a Bélyei-bara partján, tanyán töltöttem, lételememmé vált a szállás, és ma is közel áll hozzám. Akkoriban Péterréve határában, a pecesori és a Topolya út mellett lévő tanyákon sok gyerek volt, és iskolák működtek a tanyavilágban. A tanyákat akácfák védték a széltől, a Krisztus koronájának nevezett sövény pedig a betolakodóktól... Egyszer megkérdeztem az egyik tanyatulajdonostól, hogy tudja-e, hány és miféle állat van a tanyáján. Édes fiam, nagyjából – válaszolta. A teheneket tudom, a lovakat tudom, a disznókat talán, a szárnyas jószágot nem tudom, de van belőle elég: jut nekem is, a betyárnak is, és jut a rókának is. Akkoriban még a betyárok is becsületesek voltak, csak annyit loptak, amennyi a túléléshez kellett nekik – mondja id. Lengyel László.

Amikor az Újvidéki Városi Múzeum munkatársaival járta a tanyavilágot, az épületek zöme már siralmas állapotban volt, és sok tanya helyén szántóföld lett.

MODERN HAGYOMÁNYÁPOLÁS

Óbecse felől Topolya felé haladva, a várostól nyolc kilométernyire, az út jobb oldalán található a Berkes család tanyája. Zsuzsa és János hat éve élnek itt, az asszony még dolgozott, amikor János fölmondott a munkahelyén, ezután felújították a családi örökséget, és kiköltöztek a tanyára – így oldották meg például gyermekeik lakhatását a városban. A hétvégi hobbinak indult, majd nagyobb beruházás nélküli kényszermegoldásnak választott tanyasi életből azután lett komoly vállalkozás, hogy Zoltán fiuk elkezdett gazdálkodni.

Amikor azt kérem tőlük, vegyük leltárba a tanya állatait, ők is csak úgy tudnak válaszolni, mint a régiek: van belőlük elég.

39 sertésünk van, ezek java része mangalica, de van néhány duroc-mangalica és landrasz-mangalica keverék is. Vannak csirkéink, gyöngyöseink, pulykáink, libáink, kacsáink és nyulaink is. A kecske kissé problémásnak bizonyult, ezért „kiszerveztük” bérbe, ahogy a bárányokat is, innen kapunk kisbárányt és gidát. Mindenből annyi van, amennyi a családunknak a konyhára kell, mert az ilyen természetes, gyógyszermentes állattartartásnak nincs piaci értéke. Bár én tanyán születtem, nem vagyunk mi igazi földművesek, ezért is igyekszünk inkább őshonos fajokat tartani. Kutyából is komondoraink vannak – mondja János, a családfő.

Kezdetben csak lakhatóvá akarták tenni a házat: utat, járdát építettek, bevezették az áramot, kiépítették a kanalizációt, kutat fúrtak és elültettek ötszáz fát – természetesen sok akácot, de Krisztus koronája helyett már kerítés őrzi a portát. Zoltán fiuknak azóta itt lett irodája, raktára, szárítója is, az iskolaprogramok, családi programok és a falusi turizmus miatt pedig van egy istállóból kialakítottuk éttermük konyhával és vizesblokkal, és a tetőtérben néhány vendégágyat is terveznek.

Berkes Zsuzsa és János (Fehér Rózsa felvétele)

Berkes Zsuzsa és János (Fehér Rózsa felvétele)

Zoli nélkül mindez nem lenne, ő szövetkezeti formában földműveléssel foglalkozik, alaptermékei a tök, a szotyola, a héjas és héj nélküli tökmag, valamint a pattogatni való kukorica, és ezeket javarészt exportálja. Eredetileg biotermelést akart folytatni nagyban, de támogatás híján kénytelen volt abbahagyni. Ma már csak az a bio nálunk, amit magunknak és a szeretteinknek termelünk – mondja Zsuzsa.

Berkesékéhez hasonló tanyasi életre már kevés helyen van lehetőség, Óbecse határában ugyanis nagyjából négyszáz tanyát számoltak föl. Berkesék házán még ott a régi tábla, amely arról tanúskodik, hogy övéké volt sorrendben a 262. tanya. A tanyacsoportból kialakult Pecesoron viszont János szerint a fiatalok is tudnának maguknak egzisztenciát teremteni: pár ezer euróért ott már kész infrastrukturával rendelkező, nagy telkes házakat lehet venni, ahol érdemes gazdaságot fejleszteni. Szerinte ezt államilag is támogatni kellene.

ÉLETKÉPES RENDSZER

A zentai Pro Scientia Nature Alapítvány dr. Berényi Jánosról elnevezett Agrárinnovációs Irodája a mezőgazdaságban rejlő fejlesztési lehetőségeket kutatja és kínálja fel a gazdáknak. Néhány évvel ezelőtt a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. és az alapítvány elődjének tekinthető Kertészek Egyesülete Zenta egy olyan közös projektumon dolgozott, amely három magyarországi és három szerbiai, növénytermesztéssel, állattenyésztéssel, turisztikával foglalkozó mintatanyán – köztük a Berkes-tanyán – két éven át vizsgálta azt: milyen tevékenység lehet működőképes tanyán, és meghatározott fejlesztésekkel milyen hozzáadott értéket lehet ezeken előállítani.

Az lett a végkövetkeztetésünk, hogy a tanyák esetében egy életképes, de fejlesztendő rendszerről van szó. Nemcsak az automatizált termelés és a nagy tömeg kis hozadéka által megvalósított jövedelem a fenntartható, hanem vannak olyan piaci igények, amelyeket nem standardizált rendszerekkel is ki lehet elégíteni. Ezek persze alapos szakmai felkészültséget igényelnek, és sok kézi munkával járnak – állítja ifj. Lengyel László, az Agrárinnovációs Iroda igazgatója.

A tanya mindig komplex rendszer volt, ahol volt ugyan vezető termék, de voltak állatok is, amelyek folyamatos bevételt hoztak – az igazgató szerint a fenntarthatóság továbbra is ebben a komplexitásban van.

Nem követheti mindenki a nagy rendszerek által ontott, a mezőgazdaság húzógazdálkodását képező konvenciális megoldásokat. Az, akinek van egy kis parcellája, udvara, tanyája, de nincs munkahelye, speciális megoldással, integrált rendszerrel és egyéni arculattal tud jövedelmet megvalósítani, ehhez azonban szemléletváltásra van szükség. Egyre inkább a biogazdálkodás jelenti a jövőt, ez új minőséget és ízvilágot jelent, és komoly tudás kell hozzá. Jó példa erre a magyarkanizsai kertmozgalom, amely felkarolta a kertészeti tapasztalattal kevéssé rendelkező, kiváló minőségű zöldségeket, gyümölcsöket kis földterületen termesztő kertészeket, akik az önkormányzat támogatásával termékeiket az iskolákban értékesíthetik – mondja ifj. Lengyel László.

Szerinte az új tanyamodell több mint egy önfenntartó és élvezhető rendszer – egy modern, egészségtudatos és szabadságszerető életfilozófia.