2024. március 29., péntek
DESIRÉ AKADÉMIA

A kultúrában megvalósítható az önkritika

Szerda délután útjára indult a Desiré Central Station színházi fesztivál állandó kísérőrendezvénye, a Desiré Akadémia. Az első vendéggel, Végel László regény- és drámaíróval, esszéistával a fesztivál házigazdája, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója, Urbán András rendező beszélgetett a Képzőművészeti Találkozó Kortárs Galériájában. A meghívás alapvető apropóját a fesztiválprogramban is szereplő Neoplanta című előadás adta, hiszen azt Végel regényéből Urbán állította színpadra az Újvidéki Színházban.

Végel először is irigylésre méltónak nevezte Szabadkát, mondván, hogy olyan fiatal színházi közönsége van, amilyen nincs semelyik másik szerbiai városnak, kijelentve, hogy legutóbb valamikor 1985-ben, a belgrádi egyetemista központban találkozott olyan fiatal nézősereggel, amilyet Szabadkán tapasztalt a Neoplanta keddi előadása során. Ezután Urbán felvetésére arról beszélt, hogy sikeres, gyakran játszott drámaíróként miért tűnt el a színházi közegből csaknem másfél évtizedre. „Nagyon jól éreztem magam a színházban, de aztán jött a ’80-as évek második fele, de főleg a ’90-es évek eleje, amikor egyszerűen kiábrándultam. Főként azért, mert óriási teret hódítottak a nemzetieskedő, hogy ne mondjam, nacionalista előadások országszerte, vagy pedig nagyon szépnek ható, rendkívül unalmas előadások kerültek színre. Majdnem másfél évtizedig nem léptem be egyetlenegy színházba se.” A színházhoz berlini tartózkodása alatt tért vissza, ahol a Brecht színházba és különböző alternatív teátrumokba kezdett járni, amelyek újra feltették korunk kérdéseit. Ugyanitt tért vissza a próza-, illetve regényíráshoz is, a napokban megjelent Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúja című regényét is abban a 2006-os időszakban kezdte el írni. Ugyanott tapasztalta meg, mekkora sikert ért el a Kosztolányi színház a Brecht – The Hardcore Machine-nal a német fiatalok között.

A rendszerváltásokról is beszéltek, amelyek mindig valamiféle identitásvesztéssel járnak. Végel szerint azért nehéz a mai fiataloknak ebben a térségben, mert keresik a teret maguk előtt – Jugoszláviában mintha könnyebb lett volna valamit kulturális téren betenni a közösbe.

Szóba került az önkritika kérdésköre is, aminek ugyan a jelen politikai közeg nem kedvez, de Végel meglátása szerint a kultúrában megvalósítható lenne a kritikus hozzáállás, szemlélet, illetve el lehetne kerülni akár azt a polarizáltságot is, amely mind Szerbiában, mind Magyarországon tapasztalható. „Tisztában kell lenni azzal, hogy ebben a globalizált világban a kultúra körül zajlik minden. Gazdaságilag mit tehet Szerbia vagy Magyarország? Csak a kultúrájával tud jelen lenni, megbecsülést kivívni magának.”

A beszélgetés végén Végel elárulta, hogy éppen Urbán hatására jelenleg két drámán is dolgozik, az egyik a majális témakörében íródik, a másik témája pedig Márai és A kassai polgárok a kiindulópontja.

A Desiré Akadémián tegnap Kokan Mladenovićtyal találkozhatott a közönség, a szombati utolsó beszélgetésen pedig Ivo Dimcsev előadóművész lesz a vendég.