2024. március 29., péntek

Az FBI terrorcselekménynek tekinti a kaliforniai mészárlást

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) terrorcselekménynek tekinti a San Bernardinóban végrehajtott mészárlást, és ezen a nyomon folytatja a nyomozást - mondta pénteken a sajtónak David Bowdich, a hivatal magas rangú tisztségviselője.

„Terrorcselekményként tekintünk erre a borzalmas tettre, ebben a szellemben folytatjuk a vizsgálatokat" - jelentette ki Bowdich.

Elmondta: a hatóságok által eddig összegyűjtött tárgyak alapján arra lehet következtetni, hogy a gyanúsítottak alaposan előkészítették akciójukat. A tisztségviselő szerint megvizsgálták a tettesek helyszínen hagyott, összetört mobiltelefonjait, és arra utaló jeleket találtak, hogy telefon-összeköttetésben voltak olyan emberekkel, akik az FBI figyelmének középpontjában állnak. Bowdich megerősítette azokat a korábbi médiaértesüléseket, amelyek szerint a mészárlás női elkövetője Facebook-üzenetben hűségesküt tett az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjének. Mint mondta, Mark Zuckerberg, a Facebook tulajdonosa is megerősítette, hogy valóban volt ilyen bejegyzés a közösségi portálon.

A tisztségviselő azt is elmondta: sikerült azonosítani egy személyt, aki a merénylőknél talált fegyverek közül kettőt korábban megvásárolt. Ezt az embert nem tartóztatták le - tette hozzá.

A 27 éves Tashfeen Malik és férje, a 28 éves Syed Rizwan Farook szerdán 14 embert megölt, 21-et megsebesített a dél-kaliforniai San Bernardino megyei egészségügyi dolgozók munkahelyi bankettjén, majd életét vesztette a rendőrökkel vívott tűzharcban. Szakértők szerint a támadást az Iszlám Állam ihlette, arra viszont eddig nincs bizonyíték, hogy közvetlenül köze lenne hozzá.

A pakisztáni Malik Szaúd-Arábiában élt, mielőtt férjhez ment a szintén pakisztáni szülőktől, de az Egyesült Államokban született, amerikai állampolgárságú Farookhoz.

A pár terepjárójában több mint 1600 lőszert, a lakásukon pedig további több mint háromezer lőszert, tizenkét csőbombát és több száz olyan eszközt és alkatrészt találtak, amelyek robbanószerkezetek gyors házi összeszereléséhez szükségesek. Emellett a merénylet helyszíneként szolgáló épületben találtak három már összeszerelt, távirányítással működésbe hozható robbanószerkezetet is, amelyek szerencsére nem léptek működésbe.