2024. április 20., szombat

„Szerbia megérdemelte a fejezetek megnyitását”

Ausztria gazdasági együttműködését is elmélyítené Szerbiával

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter értékelése szerint Szerbia megérdemelte, hogy az Európai Unió decemberben megnyissa az első tárgyalási fejezeteket. Az osztrák külügy vezetője erről Aleksandar Vučić kormányfőt biztosította, majd megígérte, hogy Bécs azért fog lobbizni, hogy a tárgyalások gyors ütemben folytatódjanak.

Aleksandar Vučić a megfelelő útra vezette Szerbiát, fájdalmas és nehéz reformokat foganatosított, amelyek hozzájárultak a gazdaság fejlődéséhez, emelte ki Kurz a szerb miniszterelnökkel folytatott beszélgetést követően. Ausztria nem csak a csatlakozási tárgyalásokat fogja támogatni, hanem szorgalmazza, hogy a két ország közötti együttműködés elmélyüljön.

Vučić a gazdaság témájához kapcsolódóan sajnálatának adott hangot, amiért Oroszország leállította a Török Áramlat gázvezeték kiépítését. Mint megjegyezte, Szerbia lehetőségei korlátozottak, ennek ellenére minden tőle telhetőt megtesz a helyzet kezelésének érdekében. Szerbia egyebek mellett annyit tehet, hogy növeli tározási kapacitását, magyarázta Vučić, megerősítvén a korábbi bejelentést, hogy Magyarittabén terveznek gáztározót építeni. Az elképzelés az, hogy két év múlva az udvarnoki és a magyarittabéi gáztározókban a Szerbia kétéves szükségletét kielégítő mennyiségű földgázt lehessen tárolni.

A politika témájához kapcsolódóan a szerb miniszterelnök a stabilitás fontosságát hangsúlyozta. Szavai szerint Szerbia túlságosan sok emberéletet veszített a két világháborúban, majd a kilencvenes évek balkáni háborúiban, és egyszerűen nincsen eldobni való emberélete.

Másokat is arra kérek, hogy vegyék ezt figyelembe. Gondoljanak erre, amikor saját politikai érdekeikből kifolyólag megpróbálják megbolygatni Szerbia stabilitását – fogalmazott Vučić.