2024. április 18., csütörtök
EFEKTIVA-TÜNTETÉS

Szombattól éhségsztrájkba kezdenek a banki hitelesek

A svájcifrank-alapú hitelekben eladósodott polgárok szombat óta tiltakoznak a szerbiai kormány épülete előtt. A tiltakozók tegnap bejelentették, hogy éhségsztrájkba kezdenek, és a gyerekeiket is magukkal hozzák. A bajba jutott hiteladósok mindennap 12-től 18 óráig tiltakoznak a kormányépület előtt, a közeli parkban felálított sátortáborba vonulnak vissza.
– Mivel senki nem foglalkozik a követeléseinkkel és nem kínálnak konkrét megoldást, úgy döntöttünk, hogy radikalizáljuk a tiltakozást – olvasható a hiteladósokat tömörítő Efektiva szervezet közleményében.

December 5-én, szombaton a tiltakozók magukkal hozzák a gyerekeiket is, és ők majd felovassák az Aleksandar Vučić miniszterelnöknek intézett követeléseket. Ha akkor sem hallgatják meg a panaszaikat, akkor húsz szülő éhségsztrájkba kezd – közölte az Efektiva vezetősége.
A tiltakozók követelései között szerepel a svájcifrank-alapú hitel átkonvertálása euróalapúvá, aszerint az árfolyam szerint, amikor az érintettek felvették a hitelt a bankokban. A polgárok ugyanakkor visszakövetelik a szerintük jogtalanul behajtott pénzösszegeket, és követelik a bankrendszerek alaposabb ellenőrzését.
Szerbiában 21 ezren vannak, akik svájcifrank-alapú hitelekben adósodtak el és nem tudják törleszteni a részleteket, mivel januárban a svájci frank az euróhoz képest hirtelen megerősödött.
A probléma orvoslására a szerbiai kormány munkacsoportot alakított, amelynek elvben az a feladata, hogy segítséget nyújtson az adósoknak. A Pénzügyminisztérium elő is állt egy javaslattal, amely szerint az adosók bizonyos rétegének – a gyermeküket egyedül nevelő anyáknak, azoknak, akik a hitelből az első lakásukat vásárolták és a fogyatékkal élőknek – felkínálja az adósság átütemezését. Az átütemezésnek azonban több feltétetle is van. A fennmaradt adósságnak magasabbnak kell lenni az ingatlan piaci áránál, az adósnak több mint fél éve munkanélkülinek kell lennie, vagy a fizetés és a hitelrészlet közötti különbség arányának megfelelően alacsonynak kell lenni.