2024. április 16., kedd

Hagyományok téli fesztiválja

A hétvégén nemzetközi tepertősütő verseny, Mikulásfutás és kiállítás

Hetedik alkalommal szervezik meg a Hagyományok téli fesztiválja elnevezésű rendezvényt, harmadik alkalommal Palics a helyszíne a kétnapos, elsősorban a disznótoros ételeket bemutató fesztiválnak. Ábrahám Csilla, a rendezvény szervezőbizottságának elnöke kiemelte, a rendezvény célja Palics idegenforgalmi kínálatának színesítése, hiszen a téli hónapokban kevesebb a látogatható esemény.

A Hagyományok téli fesztiválja december 5-én és 6-án várja a látogatókat 9 és 16 óra között a Kisvendéglő előtti parkoló területén. Összesen hatvan kiállító kínálja majd kézműves portékáit, ételeket és italokat, a hagyományos módszereket és ízeket részesítik előnyben.

A rendezvény támogatója a tartományi mezőgazdasági titkárság és Szabadka önkormányzata, de a Kisvendéglő ingyen biztosítja az áramot és a toalettet a részvevők számára, a Park Palics Kft. a helyet adja ingyen, a Palics–Ludas pedig a padokat és asztalokat. Ábrahám Csilla kiemelte a példaértékű összefogást, amely a rendezvény szervezése alatt megmutatkozott a helyiekben.

A fesztivál keretében szombaton tartják meg 4. alkalommal a Nemzetközi Tepertősütő Fesztivált és Disznótoros Napokat. Engi Norbert, a tepertősütésért felelős szervező elmondta, december 3-áig még lehet jelentkezni a megmérettetésre a 024-754-043-as telefonszámon, illetve a noge.ludas@gmail.com címen. A sütés 9 órakor kezdődik, 13 órakor lesz az eredményhirdetés. A helyszínen forralt bor és hagyományos disznótoros ételek gazdag kínálata várja a látogatókat. A szervezők elmondták, remélik, az idén végre sikerül annyi tepertőt sütni, amennyivel ki tudják elégíteni a vásárlói igényeket, az előző években ugyanis mindig idő előtt elfogyott a kisült tepertő.

Vasárnap kerül sor a 15 éve minden évben megrendezésre kerülő Mikulásfutás. Az indulás a Vigadónál lesz. Mint azt Jánosi Elvira főszervező elmondta, tavaly több mint 400 részvevője volt a versenynek. Minden érdeklődőt, kicsit és nagyot várnak a rendezvényre.

Szintén vasárnap délelőtt 10 és 12 óra között a palicsi helyi közösség és a Palicsi Magyar Művelődési Egyesület szervezésében ingyenes kézműves-foglalkozásra kerül sor a fesztivál keretében, tudtuk meg Csiszár Molnár Annától.

Dalibor Sekulić, a Kisvendéglő vezetője kiemelte, az étterem szombaton és vasárnap is svédasztalos ebéddel várja az érdeklődőket, alkalmazkodva a rendezvény jellegéhez, az asztalon is megtalálhatók lesznek a téli, disznótoros ízek. Szombaton 800, vasárnap 1090 dinár a svédasztalos ebéd, 13, illetve 12 órától fogyasztható a Kisvendéglőben.