2024. április 19., péntek

Beke István mellett tüntettek a székelyek

Kézdivásárhelyen több mint nyolcszázan tüntettek csütörtök este igazságot követelve a merényletkísérlet gyanújával letartóztatott Beke Istvánnak – közölte az MTI-vel a Háromszék napilap helyszínen tartózkodó újságírója.

A tüntetésen mintegy kétszer annyian vettek részt, mint az egy nappal korábban tartott hasonló megmozduláson. A tömeg a kisváros főterén gyülekezett, majd körbejárta a várost a letartóztatott fiatalemberrel való szolidaritást kifejező jelszavakat skandálva; a főtérre visszatérve elénekelte a székely és a magyar himnuszt, majd békésen feloszlott. A résztvevők azt ígérték, hogy holnap folytatják a felvonulást.

Nem volt oszlatás

A román rendőrség és csendőrség végigkísérte a felvonulókat, de nem avatkozott be a be nem jelentett békés megmozdulásba.

A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a tüntetők sérelmezték, hogy nem csatlakozott hozzájuk Bokor Tibor, a város polgármestere és Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat kézdivásárhelyi illetőségű elnöke. A tüntetők transzparenseken kifogásolták, hogy szerintük a román média félretájékoztatott a történtekről.

Nem kell a félrevezetés

Egy táblára azt írták román nyelven, hogy „Magyarok vagyunk, elítéljük az erőszakot és a terrorizmust, de a félrevezetést is!”. A 18 ezer lakosú Kézdivásárhely lakosságának 91 százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson.

A bukaresti táblabíróság kedden harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnökét, akit az ügyészség merénylet előkészítésével gyanúsított meg.

A romániai szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség (DIICOT) kedden, a román nemzeti ünnepen azt állította, hogy a kézdivásárhelyi férfi házi készítésű bombát akart felrobbantani az ünnep alkalmából tartott rendezvényen.