2024. március 29., péntek
formula-1

Rosberg a csúcson fejezte be a szezont

A szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj az F1-es tradícióinak megfelelően hetedik alkalommal is naplemente közben kezdődött, a versenyen pedig a Mercedes újabb kettős győzelemmel tette fel a koronát második domináns évére.

A futamot Nico Rosberg kezdte a pole-ból, miután az egymást követő hatodik versenyhétvégén is a leggyorsabbnak bizonyult az időmérőn. Pozícióját könnyedén meg is tartotta a rajt után, hiszen Lewis Hamilton kissé beragadt, és az 1-es kanyarban sokkal inkább azzal kellett foglalkoznia, hogy maga mögött tartsa Kimi Räikkönent és Sergio Pérezt, ami sikerült is neki.

Rosberg és a Mercedes ideális évzárója (Beta/AP)

Rosberg és a Mercedes ideális évzárója (Beta/AP)

Az első métereket nem úszta meg baleset nélkül a mezőny, a célegyenes végén Pastor Maldonado és Fernando Alonso csúszott ki a bukótérbe, miután a spanyol nekiütközött lotusos kollégájának. A venezuelai nem tudta folytatni, a McLaren pilótája pedig a versenybíróktól bokszáthajtásos büntetést kapott, aminek Alonso nem örült különösebben, hiszen elmondása szerint az egész láncreakciót az őt eltaláló Felipe Nasr indította el. Az első körök az üldözőbolyban nagy mozgolódást hoztak, amely során Valtteri Bottas pozícióvesztései különösen szembetűnők voltak.

A Williams finnje a legrosszabbal még csak ezt követően szembesült, az első bokszkiállások során ugyanis hátulról nekiütközött Jenson Button McLarenjének, amikor ő éppen elhagyta szerelőit, a brit pedig megérkezett a sajátjaihoz. Bottas 5 másodperces időbüntetést kapott, de ennél jóval fájóbb volt, hogy törött első szárnnyal kellett egy teljes kört megtennie, amelynek a végén újabb bokszkiállás várt rá, ezzel pedig el is veszítette esélyét arra, hogy megőrizze egypontos előnyét Räikkönennel szemben a bajnoki tabella 4. helyén.

Az élen Hamilton az első etapban nem tudott veszélyes közelségbe kerülni Rosberghez, de annál jobban közelített hozzá a második végén. Amikor a német ismét kiállt, már csak alig egy másodperces előnnyel rendelkezett. Hamilton azonban más taktikát választott a csapattal, és további 10 körig halogatta kerékcseréjét, amely során ugyan időt vesztett csapattársához képest, de új taktikai lehetőségek nyíltak meg előtte.

A brit szerette volna megpróbálni további kiállás nélkül eljuttatni autóját a célig, a Mercedes azonban a túl nagy kockázat miatt nem hagyta ezt jóvá, majd a taktikai egyenlőség jegyében annak ellenére is a keményebb keverékeket adta a végére Hamiltonnak, hogy az utolsó 14 kört bizonyára már a szuperlágyakkal is teljesíthette volna. A világbajnok ezt követően már hiába volt valamivel gyorsabb, nem tudta ledolgozni hátrányát, így ismét be kellett érnie a második hellyel.

Rosberg zsinórban harmadik futamát nyerte, először téve ilyet F1-es karrierje során. Hamilton második helyével a Mercedes az egy szezonban szerzett kettős győzelmek és pontok tekintetében is új rekordot állított fel. Mögöttük a két Ferrari végzett: Räikkönen csak nagyjából 10 másodperccel maradt el Hamiltontól, és a szezon során harmadszor ért fel a dobogóra, dacára annak, hogy második kiállása során időt vesztett a kerékcserénél. Sebastian Vettel az eltaktikázott időmérő után csak a 15. helyről rajtolt, és eltérő taktikával igyekezett előreverekedni magát, amivel egészen a 4. helyig kapaszkodott fel, miután az utolsó etapban megelőzte a Force Indiával a hétvége során végig remekelő Pérezt.

Ezzel lezárult a 2015-ös Formula–1-es szezon, amelyet ismét a Mercedes uralma jellemzett. Ám a munka természetesen nem áll meg: a csapatok Abu-Dzabiban maradnak, ahol kedden gumitesztet hajtanak végre a Pirellivel, miközben a gyárakban már javában zajlanak az előkészületek a 2016-os évadra, amely március 20-án Melbourne-ben startol majd.

Az Abu-dzabi Nagydíj végeredménye: 1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:38:30,175, 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) +8,2 másodperc hátrány, 3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) +19,4, 4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) +43,7, 5. Sergio Pérez (mexikói, Force India) +63,9, 6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) +65,0, 7. Nico Hülkenberg (német, Force India) +93,6, 8. Felipe Massa (brazil, Williams) +97,7, 9. Romain Grosjean (francia, Lotus) +98,2, 10. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) +1 kör stb.

A világbajnokság végeredménye, pilóták: 1. Hamilton 381 pont, 2. Rosberg 322, 3. Vettel 278, 4. Räikkönen 150, 5. Bottas 136, 6. Massa 121, 7. Kvjat 95, 8. Ricciardo 92, 9. Pérez 78, 10. Hülkenberg 58 stb.

Csapatok: 1. Mercedes 703 pont, 2. Ferrari 428, 3. Williams 257, 4. Red Bull 187, 5. Force India 136, 6. Lotus 78, 7. Toro Rosso 67, 8. Sauber 36, 9. McLaren 27.

Nyitókép: Rosberg és a Mercedes ideális évzárója (Beta/AP)