2024. április 19., péntek

Nagy sikert aratott a szegedi üvegcipő

A Szegedi Nemzeti Színház a hétvégén mutatta be a Molnár Ferenc műve alapján készült előadását

Nagy sikerrel mutatta be a hétvégén a Szegedi Nemzeti Színház a Molnár Ferenc Az üvegcipő című műve alapján készült előadását, amelynek különlegességei közé tartozik egyebek mellett az is, hogy Adél szerepét a Magyarország-szerte népszerű színésznő, Kubik Anna alakítja, valamint az is, hogy Vajda Júlia operaénekesnő ebben az előadásban látható először prózai szerepben.

„Adél kisasszony, a hajdani szobalány, immár a saját panzióját igazgatja a nyolcadik kerületben. Lakói között van a házsártos asztalosmester, Sipos úr. A napi rutinba fáradt légkört a tizenkilenc éves szolgáló, Irma vidítja fel, aki plátói érzelmeket táplál Sipos iránt. Adél kisasszony azonban elunja örök lányságát, és esküvőre kényszeríti az asztalost. Irma bánatában felönt a garatra, és kikottyantja, hogy Adél szobáját a másik lakó, Császár úr is sűrűn látogatja. Szégyenében Irma egy nyilvánosházba szegődik. Sipos úr a megmentésére siet, ám egy rendőri razzia során letartóztatják őket. Az őrszobán Sipos ráébred, milyen őszinte szerelemmel imádja őt Irma” – olvasható Az üvegcipő című előadás ajánlójában, amelynek alaptörténetére minden bizonnyal a vajdasági színházkedvelők is emlékezhetnek, hiszen néhány évvel ezelőtt az Újvidéki Színház is repertoárjára tűzte Molnár Ferenc klasszikusát, szintén nagy sikert aratva a különleges történettel.

A szegedi előadás rendezője, Bagó Bertalan saját bevallása szerint szakított a klasszikus feldolgozásmóddal, és helyette igyekezett újszerű módon színpadra állítani a darabot, éppen ezért – ahogyan egy vele készült interjúban fogalmazott – a szegedi rendezés nagy találmánya, hogy abba a környezetbe helyezi az előadást, amelyben játszódik. „Más korban élünk, nem lehet azokkal az eszközökkel élni, mint az 1960-as években. Ennyi év múltával minden másként alakul: másképp játszunk színházat, máshová tesszük a hangsúlyt. Mégis úgy gondolom, ez a darab minden korban aktuális lesz, mert az emberi természet legmélyéből építkezik” – magyarázta Bagó Bertalan, aki saját bevallása szerint a jelmeztervezővel együtt az előadás díszleteit is igyekezett olyan módon kialakítani, hogy a közönség figyelme a színészekre fókuszálhasson, hiszen ugyan vannak ajtók és különféle berendezési tárgyak is, de a falak hiányoznak, és az ebből fakadó átláthatóság szerinte sokkal inkább kiemeli a színészek játékát.

Az előadásban Sipos szerepében Kárász Zénó, Adél szerepében Kubik Anna, Irma szerepében Gidró Katalin, Roticsné szerepében pedig Vajda Júlia látható. Császár Pált Rédei Roland, a rendőrtanácsost Jakab Tamás, az őrmestert Somló Gábor, Violát Csorba Kata, a házmestert Ádám Tamás, a házmesternét Farkas Andrea alakítja, a további szerepekben pedig Borsos Beáta, Hodu Péter, Bánvölgyi Tamás, Poroszlay Kristóf, Tóth Ádám, Göblyös Sára, Brattke Edgár és Lőcsei Levente látható. A díszlet és a jelmez Sántha Borcsa, a zene Dobri Dániel nevéhez fűződik, az előadás rendezőasszisztense Bacsa Erika, rendezője pedig Bagó Bertalan.

A Szegedi Nemzeti Színház Az üvegcipő című előadását legközelebb december 4-én, pénteken 19 órai, december 12-én, szombaton 19 órai, valamint december 13-án, vasárnap 15 és 19 órai kezdettel tekinthetik meg az érdeklődők a Kisszínházban, amely a Horváth Mihály utca 3. alatt található. További információk az előadással kapcsolatban a színház honlapján olvashatók, amely a http://www.szinhaz.szeged.hu címen érhető el.