2022. május 22., vasárnap

Összevesztek a másén!

A folyamatos mellébeszélés, időhúzás meghozta a kívánt eredményt: a vagyon–visszaszármaztatásról már senki sem beszél. Ehelyett most ádáz harc folyik az állami tulajdonban lévő termőföldért, amelyről mindenki tudja, hogy nagyobbrészt úgy keletkezett, hogy valakitől az ősi vagyont erőszakkal elvették. Ezreket meg százezreket fosztottak meg a generációkon keresztül felhalmozott javaktól, nemcsak a termőföldtől (hanem az életétől is), csak azért, mert kulákká, népellenséggé nyilvánították.

A szerb állam cinizmusa tetőfokára hágott: még 70 év után sem hajlandó rendezni a kérdést, lebonyolítani az igazságos és teljes restitúciót. Még az sem példaértékű számára, hogy minden tranzícióban lévő ország azonnal a tranzíció kezdetén elvégezte a vagyon-visszaszármaztatást, a kárpótlást – hogy rend és csend honoljon az országban! Nem így Szerbia. Itt az állam legszívesebben mindent eladna. Még az aranytojást tojó tyúkot – a termőföldet is.

A politikai csúcs igen rövidlátóan csak a gyorsan bezsebelhető pénzt látja, s elképzelése sincs arról, hogy mi lesz Szerbia lakosságának élelmiszer-ellátásával tíz vagy húsz év múlva. Kapóra jött neki, hogy az utóbbi években a föld értéke ugrásszerűen megnövekdett, így most ebből a forrásból is szolid bevétel esedékes, betömheti ideig-óráig a feneketlen hordó lékeit. Ennek a célnak a megvalósítása húzódik meg az új földörvény körüli mesterkedésekben. Csakhogy az államnak komoly vetélytársa van: azok a gazdák, akik jócskán megtollasodtak az elmúlt évtezedek alatt. Azok, akiknek elődeitől a titói hatalom nem kobozta el a földet. Igen ám, de a mai kulákok jóval izmosabbak, mint az egykoriak, olyan erősnek érzik magukat, hogy még az állammal is ujjat mertek húzni. Gazdagságuk egy részét éppen az állami tulajdonban lévő termőföldeken szerezték, és úgy tekintenek ezekre a szántókra, mintha saját jussuk lenne. Érthető, hisz már évekkel ezelőtt „befészkelődtek” a máséba – dehogy adnák át a földet bárkinek, sem államnak, sem befektetőnek, sem egykori tulajdonosnak vagy örökösének. Ez a két fél, az állam meg az újdonsült kulákok marakszanak most a csonton, a másén. Vajon ki kerekedik felül? Most már a hivatalos politika is beismeri, hogy a rendszerbeli korrupció miatt történhet mindez mindaddig, amíg lajstromba nem veszik az össz állami tulajdonban lévő vagyont, nem csak a szántókat, melyekről azt sem tudni, hogy mennyi van: 400 ezer hektár, mint amennyit hivatalosan állítanak vagy 700, esetleg 800 ezer hektár, amennyiről beszél a Restitúciós Hálózat.

Isten útjai kifürkészhetetlenek. No, meg a főváros felé vezető közutak is. Lám, a párttraktoristáknak sikerült eljutniuk a parlament elé a több tízezer eurós traktoraikkal és átadniuk a földtörvény módosítási javaslatának a visszavonására irányuló kezdeményezésüket. A gazdaszervezetek által útnak indított traktoristáknak, akik szintén nem szégyenkezhetnek, hisz vagyont érő erőgépeikkel mentek ki az utakra, nem volt ilyen szerencséjük, mert a rendőrség nem engedte meg, hogy járműveikkel a fővárosba menjenek. Követelésükkel naphosszakat valahol az út mentén kuruttyolhattak, mert a rendőrség útjukat állta. Minek is engedte volna őket Belgrádba? Hogy lázítsanak? Hogy esetleg melléjük álljon a becsapottak egész hada, meglopott nyugdíjasok, munkanélküliek, tanügyesek, felmondás előtt álló közszolgálati, egészségügyi alkalmazottak?

Közben Szerbia „robog” az Európai Únió felé. A média arról ontja a híreket, hogy ilyen meg olyan tárgyalási fejezetet zárt le sikeresen az ország a felzárkózás útján, és hogy dicséretet kapott az EU-tól az eddig megvalósított erdeményekért. Minden dicséret és elismerés! De vajon hogy vélekednek az alapvető emberi jogok betartásáról itt, Szerbiában azok, akiknek ősi jussán most mások marakodnak, azok, akik már nem olyan erősek, hogy bárkit bármire is rákényszerítsenek? Mondjuk arra, hogy itt is betartsák a polgári társadalom, az EU alapszabályait, azt, hogy a magántulajdon szent és sérthetetlen. Mikor sajátítja el Szerbia ezeket az elveket? És mit mondanának a jelenkori kulákok arra, ha egyszer, talán „felsőbb” érdekek miatt tőlük is elvennék mindazt, amiért annyit harcoltak, dolgoztak, tiltakoztak, utakra vonultak?