2024. április 24., szerda

Luxuslakok a kiválasztottaknak

A korrupcióellenes tanács nemrégen egy jelentést küldött a kormánynak, amelyben felöleli mindazon köztulajdonban levő ingatlanok listáját, amelyet a diplomáciai lakásgazdálkodási vállalat az elmúlt két évtizedben magánszemélyeknek és jogi személyeknek bérbe adott. Ebben a dokumentumban azt is leszögezte, hogy az állami szervek meglehetősen gondatlanul gazdálkodtak az objektumokkal. Sok esetben ugyanis a nyilvántartás eléggé hiányos, sőt az sem számít ritka kivételnek, hogy a pontatlan adatok mellett a törvény előírásait is „mellőzték”.

Slobodan Milošević hatalombitorlása idején közismert tény volt, hogy nagy értékű lakásokat és villákat mélyen áron alul értékesítettek. A kedvezményezettek, természetesen, az akkori hatalomhoz legközelebb állók voltak. Egy diktatúrában, amilyen akkoriban Szerbiában „dívott”, senki sem merte felemelni a szavát ez ellen. A gond csupán az, hogy a későbbi hatalomtartók, legyenek azok demokraták, vagy a radikálisokból Európa-irányultságúakká vedlettek sem vették maguknak a fáradságot, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba. Hogy miért, azt csak ők tudják.

Egyébként a diplomáciai lakásügyi vállalat, egyes források szerint 523, a saját könyvelése szerint azonban 414 objektummal rendelkezik. A valós számot azonban nem könnyű(?) megállapítani, mivel 1996 és 2000 között 259 lakás és villa egyszerűen „eltűnt”. Ennek a hozzávetőleg 32 000 négyzetméter lakóterületnek a piaci értéke ma meghaladja a 60 millió eurót, vagyis körülbelül annyit, amennyit a kormány a nyugdíjasoktól a tavalyi esztendőben elvett.

Persze, ennek ellenére a vállalat hatáskörében még nem kevés épület maradt, amelyeket bérbe adtak. Így jutott luxuslakáshoz Zdenko Tomanović sztárügyvéd és Merima Njegomir énekesnő is. A bérlők listája igen hosszú, de szinte mindegyikről megállapítható, hogy valamilyen módon a hatalom kegyeit élvezi.

Talán még ez sem lenne főbenjáró bűn, de egy részük – úgy tűnik – a törvényen felülinek érzi magát, s nem igazán törekedik a bérleti díj fizetésére. A vállalat adatai szerint félmillió euróra rúg az ilyen jellegű kinnlevőségük, de egy független vizsgálat megállapította, hogy legalább egymillió euróról van szó.

Nehezen hihető, hogy az illetők a súlyos anyagi helyzetük miatt nem képesek eleget tenni vállalt kötelezettségüknek, hiszen ha már bevetették minden kapcsolatukat az ingatlan használati jogának megszerzése érdekében, joggal feltételezhető, hogy nem vettek zsákbamacskát, vagyis tisztában voltak a luxusingatlan bérlésével járó anyagi vonatkozásokkal is. Másrészt szinte kivétel nélkül közismerten nem aprópénzért dolgozókról van szó, akik akár a mellényzsebből is bármikor kifizethették volna a bérleti díjat.

A bérletek jogi formáinak betartásával is gondok vannak, hiszen a diplomáciai lakásügyi vállalat jóváhagyásával ugyan, de szerződés nélkül nem csak magánszemélyek, hanem állami szolgálatok és politikai szervezetek is használatba vettek ingatlant.

Alapjában véve ezzel a látszólagos slendriánsággal elsősorban nem az a gond, hogy ma kik laknak benne, habár sok szegény embernek szemet szúrhat a dolog, hanem akik megengedték maguknak, hogy a főváros elit negyedében éljenek, a bérleti díjak fizetésének elhanyagolásával tulajdonképpen kigúnyolják azokat az embereket, akik kénytelenek albérletben meghúzódni, s a lakbért egy, vagy hat hónapra előre kifizetni. Még akkor is, ha nincs miből.

Az illetékes állami vezetők pedig ezt a helyzetet vagy agyonhallgatják, vagy terjengős, legtöbb esetben mellébeszélős és semmitmondó nyilatkozatokkal igyekeznek leplezni. Pedig úgy az építmények, mint a bérleti díjak közvetve az adófizetők zsebét terhelik.