2024. március 28., csütörtök

Jó adófizetők vagyunk

Községi elismerés és kártya a nagycsaládoknak – Télidőben nagy a levegő szennyezettsége – Módosították a költségvetést Zentán

A vagyonadó megszabásához a községeknek évente meg kell állapítaniuk az ingatlanok értékét. Ennek értelmében a zentai képviselő-testület a tegnapi ülésén rendeletet hozott – ahol tehette, az ingatlanforgalom alapján – az adózás alapjául szolgáló ingatlanok értékéről. Ennek értelmében a városban a telekadó négyzetméterenkénti árát 1400 dinárról 800-ra csökkentette, míg a mezőgazdasági földterületek értéke a tavalyi 100 dinárról 110-re növekedett, tehát jövőre ezek az összegek szolgálnak adóalapként. Az ülésen elhangzott, hogy a község vagyonadóból az idei évre 85 millió dinár bevételt tervezett, s már mostanra több mint 82 millió befolyt, ami azt jelenti, hogy jó adófizetők a községbeli polgárok (és jogi személyek).

Bár a föld értékének a növekedése a vagyonadó némi növelésével jár, tegnap nem emiatt tiltakoztak a termelők a zentai városháza előtt, hanem a földtörvény ellen (Fodor István felvétele)

Bár a föld értékének a növekedése a vagyonadó némi növelésével jár, tegnap nem emiatt tiltakoztak a termelők a zentai városháza előtt, hanem a földtörvény ellen (Fodor István felvétele)

A képviselők elfogadták a községi költségvetés háromnegyed évi alakulásáról szóló jelentést, valamint módosították az évi tervet. Ez utóbbira elsősorban amiatt került sor, mert a mezőgazdasági földterületek bérbeadásából a korábban tervezettnél nagyobb összeg folyt be, illetve a sportcsarnok elkészültével most már pontosan látszik az építési költségek megoszlása.

Hatalmas terjedelmű dokumentumként került a képviselők elé a község 2015-től 2025-ig szóló Helyi ökológiai akcióterve, amely a legjelentősebb környezeti problémák megoldása érdekében megteendő intézkedések programját tartalmazza. Kiterjed környezetünk védelmének úgyszólván minden szegmensére. Elkészítéséhez kikérték a lakosság véleményét is arról, hogy mely környezetvédelmi kérdéseket tartják a polgárok a legnagyobb gondnak. S hogy igen közérdekű témáról van szó, arra utal az az adat is, hogy 1264 személy töltötte ki a kérdőívet. A rengeteg információ mellett tudomást szerezhettünk egyebek mellett arról, hogy a fűtés miatt a téli időszakban a városban a levegő szennyezettsége nagyobb a megengedettnél, ugyanakkor „túl hangos” is Zenta, vagyis a nagy gépjárműforgalom miatt a zajszint szintén meghaladja az engedélyezett értéket.

Az ülésen rendelet született arról, hogy a jövő évtől a népesedési akciótervvel összhangban elismerést ítélnek oda egy-egy példamutató nagycsaládnak. A pályázatot januárban írják ki, amelyre javaslatot tehetnek intézmények és magánszemélyek egyaránt. A díjat ugyanaz a bizottság ítéli oda, amelyik a többi községi elismerést, s május első hetében veheti át a példás nagycsalád az oklevelet és az azzal járó két szerbiai nettó átlagbér összegét.

Úgyszintén a nagycsaládokat szolgálja az a kedvezménykártya, amelyet a jövő év januárjától vezetnek be a három- vagy többgyermekes családok részére. Amellett, hogy a kártya tulajdonosai különböző községi rendezvényeken kedvezményt élveznek, igyekeznek bevonni a vállalkozókat is hasonló céllal.

A tegnapi ülésen első alkalommal hoztak rendeletet Zentán a játszóterek használatáról, amely büntetéseket is előirányoz rongálás és olyan tevékenység esetén, amelyeket tilt a dokumentum. Az alapvető szabályokat ki fogják függeszteni a játszótereken.