Tizenhárom kiemelkedő személy portréja, egy-egy az adott gondolkodótól származó meghatározó szöveggel és végezetül Latinka Perović történész elemzésével – így épül fel Perović A domináns és a nemkívánatos elit (Dominantna i neželjena elita) című könyve, melyben a szerb történelem elmúlt százötven éve domborodik ki az elit egyes képviselőinek bemutatása révén. A könyv kapcsán csütörtökön Újvidéken, az M Stúdióban tartottak meg egy beszélgetést korunk ugyancsak jelentős publicistáinak és történészeinek a részvételével.
Mint azt Slavko Goldštajn zágrábi publicista elmondta, az első hallásra talán különös ötletnek tűnhet, hogy a szerző a domináns elit tagjai közül csupán egyet – Dobrica Ćosićot – választott ki, s tizenketten tartoznak a nemkívánatosak közé. Goldštajn szerint mindez nem véletlen, hiszen Ćosić önmaga is elég ahhoz, hogy megjelenítse az elfogadottnak számító politikai értékrendet a könyvben, mely olyan nagyon meghatározta az elmúlt évtizedek Szerbiáját. A szerb–horvát ellentétekbe is betekintést nyerhetünk, emelte ki, ami szinte a kiadvány által felölelt időszak kezdetére, százötven évvel ezelőtti időkre is visszavezethető.
Dimitrije Boarov újságíró kifejtette, hogy Szerbiának egyáltalán nem volt szerencséje a domináns elittel, annak elképzeléseivel, eszméivel, célkitűzéseivel. Éppen ez az oka annak, hogy egy fejletlen, boldogtalan közeg maradt, tette hozzá. Meglátása szerint a nemkívánatos elit tagjai mindig azok voltak a szerb történelem során, akik idehaza, vagyis Szerbiában, az állam működésében találták meg a problémák gyökerét és nem nyugaton vagy keleten keresték azt. Ebben a tekintetben, fejtette ki Boarov, Latinka Perović könyvében az Európához és Oroszországhoz való, állandó jellegű kérdésnek számító szerb hozzáállás analízisét is elkészítette. Ha figyelembe vesszük a tényt, hogy a domináns elit szinte teljesen az agrárvidék tagjai közül nevelkedett ki hazánkban, elmulaszthatatlanná válik annak a csodálkozó kérdésnek a feltevése: hogyan lehet az, hogy ez az elit vált dominánssá, s hogyan lehet, hogy mindvégig olyan sikeresen élvezte teljhatalmát a nemkívánatos elit felett, s vezette félre nem megfelelő ideológiák mentén az országot – állapította meg Boarov.
(Fotó: Ótos András)
Kitűnő történészeink vannak, csak történelmünk nincsen – mondta Svetislav Basara író, s feltette a kérdést, hogy történhetett ez meg. Mint mondta, éppen a domináns politikai elitnek köszönhetően, mely a mai napig ellenzi az igazságot, a történelmet, Szerbiában még ma sem ismerik el a realitást, ahelyett ékesebb és elfogadhatóbb valóságot kreálnak inkább. Hazánk egyik legnagyobb problémája éppen az, hogy a döntéshozáshoz legközelebb álló elitnek halvány fogalma sincs arról, mihez kellene kezdeni az életben, s ennek a képtelenségnek viszont nagyon is léteznek történelmi hagyományai, ugyanígy volt ez 150 évvel korábban is, szögezte le Basara. Azt mondta, sokat írt kemény hangnemben Ćosićról, s azt hitte egy ideig, ez az értelmiségi volt az, akit felelőssé lehet tenni a szerb nép félrevezetéséért. Később jött csak rá, vallotta a könyvbemutatón Basara, hogy nem a domináns elit e képviselője a bűnös, a szerb nép genetikájában van valami, eleve szereti ugyanis, ha félrevezetik, kívánja ezt, enélkül élni sem tud. Mivel a nép szereti magát félrevezetni, a politikai elit eleget tett ennek az óhajának, s cserébe a nép lojalitással viszonozta a domináns elit kedvességét. Ez lehet az oka annak, miért haladhatott mindig is rossz úton a vezető elit – fogalmazott Basara, s hozzátette, hogy ennek az elitnek az ideológiája a nagymamák meséiből és hallucinációkból tevődik a leginkább össze.
Latinka Perović könyve az intellektuális elit szociológiájaként is értelmezhető – mondta dr. Aleksej Kišjuhas, az újvidéki Bölcsészettudományi Kar docense. Mindez a leginkább az elit képviselőinek bemutatása során alkalmazott módszerrel bizonyítható a legjobban, tette hozzá. A könyv ugyanakkor az örökös ellentétek lajstroma is: Brüsszel–Moszkva, központosítás–föderalizmus, polgáriság–vidékiesség, Koszovó–Európa stb. Kišjuhas szerint a nemkívánatosok biográfiái szolgálnak megfelelő bizonyítékkal arra, hogy a társadalmi diskurzus kereteit mindig is a nacionalista oldal szabta meg a szerb történelemben.
Latinka Perović kiemelte, hogy a könyv megalkotásakor fontosnak tartotta megkülönböztetni egymástól a történelmi tényeket és a történelmi tudatot. A szerző szerint az előbbiek a tapasztalaton, a kutatásokon, a tudáson alapulnak. Az utóbbi sem elhanyagolható, de az az emlékezet, a legenda és a mítosz területe. A XX. és a XXI. század fordulója szerinte azt követeli meg mindannyiunktól, hogy a tényeket kövessük, hogy válaszokat keressünk, hogy olyan új elitet teremtsünk, amelyik képes lesz utat mutatni a szegénységbe és elhagyatottságba süllyedt embereknek. A történelemnek el kell különülnie a napi politikától, propagandától és az események banálissá tételétől, mondta. A kérdés voltaképpen az: a XXI. századot is úgy akarjuk-e eltölteni, hogy azzal foglalkozunk, miként lehetne minden szerbet egy államba tömöríteni, vagy a már meglévő államunkkal kezdünk foglalkozni, amely eddig még a határait sem definiálta pontosan.
