2023. február 4., szombat

A kisebb testvér

Beszélgetés Dr. Harmath Károly OMF atyával

Boldog ember, aki mindabban elviseli felebarátja gyarlóságát, amiben – hasonló körülmények közt – maga is kívánná, hogy elviseljék őt. (Szent Ferenc)

Dr. Harmath Károly OMF atyával (Léphaft Pál felvétele)

Dr. Harmath Károly OMF atyával (Léphaft Pál felvétele)

Gábriel, Mihály, Rafael, az égi seregek vezérei, és sok-sok angyalközlegény jár a téli égbolton. Őrangyal mindenkinek jár. Vannak vakmerő emberek, akik fölött kettő is száll. De arra is volt már példa, hogy élt e földön ember, akinek nem jutott angyal, amikor osztották. Hallottam olyanról is, aki elvesztette őrangyalát. Végül vannak, akik őrizetlenül járnak. Na, ezekből lesznek földi életükben a bolyongók, a füvesasszonyok, a csontkovácsok, a gombagyűjtők, a bábaasszonyok, a falusi zenészek, a csendes bolondok, a kéjtáncosok, a bohócok és hullamosók. Azt mesélik, hogy volt közöttük mesemondó, ráolvasó és egy mézeskalácsos, egy törpenövésű ikerpár és egy árván maradt hajadon, ki életében csak lovakkal cimborált. Egy biztos, olyan nem volt köztük, ki búra adta volna a fejét. Ők a próbaangyalok. Az égi seregek munkaszolgálatosai, akik fegyver és szárnyak nélkül szolgálnak e földi létben. Sohasem sírnak. Sohasem panaszkodnak, és önmagukkal sem alkudoznak. Jóindulatúak, bíznak munkaadójukban.

Advent van, talán a folyamatos teremtés is szünetel, de, hogy földre ereszkedjünk, azzal a közhellyel folytatom, hogy: Az élet megy tovább. A vasmunkás esztergál, a tanítónő gyöngybetűt vet, az édesanya mézeskalácsot készít, a barát pedig, aki a mi esetünkben Dr. Harmath Károly OFM ferences szerzetes, velünk beszélget, Istenről, emberről és mindenről ami a kettő között van. A beszélgetésre talán ürügy sem kellene, hiszen a várakozás időszaka van, a nappalok egyre rövidülnek és a kevély ember is akaratlanul egy kicsit befelé fordul ilyenkor. Mi mégis gratulálni jöttünk.

A magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége a magyarságért és a kereszténységért végzett tevékenységéért, szerteágazó lelkipásztori és közéleti, valamint a valláspublicisztika terén végzett munkájáért Szent Adalbert-díjban részesítette az atyát.

A Keresztény Értelmiségi Kör előadásán a horgosi Domus Pacisban (Diósi Árpád felvéteke)

A Keresztény Értelmiségi Kör előadásán a horgosi Domus Pacisban (Diósi Árpád felvéteke)

A díjat november elején vehette át a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége őszi budapesti küldött gyűlésén. A laudáció hosszasan részletezi Károly atya tevékenységét, szolgálatát és életét, amely megfelel annak a ferences lelkiségről megfogalmazott gondolatnak, amely szerint: nem annyira a dolgokban, vagy az eseményekben, hanem a viszonyokban, az Istenhez, egymáshoz és a világhoz való viszonyban fejeződik ki.

Az ember reggel belenéz a tükörbe és hálát ad, azért, amit az Úrtól eddig kapott és örül annak, hogy új nap, új lehetőség előtt áll, és újra kezdhet mindent.

Ön mit kapott a teremtőtől?

Nem tudom felsorolni. Amikor visszanézek az életemre nem győzök csodálkozni, hogy mennyire elhalmozott ajándékaival. Persze, keresztek is voltak életutamon, azokat nem lehet megkerülni, de a keresztek által tudtam növekedni. Kihívások nélkül az élet nem teljes. Ezek a megpróbáltatások hozzák ki belőlünk azt is, amiről úgy gondoltuk, nincs is bennünk. Lukács evangéliumában azt mondja Jézus, hogy Akinek van, annak még adatik.

Tud-e különbséget tenni a csuhás szerzetes és a közéleti ember között?

– Nem. Ha én az evangélium hirdetője vagyok, akkor közéleti ember vagyok, mert az evangélium mindenkinek szól. Ahogy Pál apostol mondja második levelében Timóteushoz: ...hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő... Úgy éreztem, hogy nekem a nyomtatott sajtóval is ezt kell tennem. Akár élő szóval, akár írással hirdetjük, nekünk meg kell testesítenünk az evangéliumot. A mai embernek is be kell bizonyítanunk, hogy az evangélium megvalósítható és nem mese a holdon. Érdemes hinni az evangéliumban, és azokban az értékekben, amiket Krisztus mond. Ezekért meg is kell szenvedni. A kereszténység nem a kényelem útja. Ezen az úton mozogni kell, nincs megállás. Itt kell hirdetnünk, és ide kell elhozni Jézust.

A kényelem mindenkit próbára tesz, függetlenül attól, hogy civil vagy örök fogadalmat tett. Ön szerint, veszélyezteti-e a kényelem az egyházat?

– Az emberben benne van, hogy a könnyebb, egyszerűbb utat választja. Sokszor megfeledkezünk arról, hogy a pillanatnyi élvezet nem adja meg a boldogságot. Hiányzik belőlünk a kellő lelkesedés. Közben állandóan ki vagyunk téve annak a kísértésnek, hogy embertársaink fölé képzeljük magunkat, hogy büszkén pásztornak, atyának hisszük magunkat. Ott ahol a papságban, a szerzetesek között nincs meg a lelkiség utáni vágy és törekvés ott különböző visszásságok jelentkeznek, amelyek nem jó fényt vetnek az egyházra és beárnyékolják azokat, akik, minden emberi gyengeségük ellenére becsületesen kiállnak és hirdetik az igét.

Szórványban nehezebb-e hirdetni az igét?

– Egyformán nehéz és könnyű is. Ahhoz, hogy tele legyen a kis és a nagy pohár is, színültig kell tölteni, mind a kettőt.  A nagyba több, a kisebbe kevesebb fér. Szórványban kisebbek az igények, de ott is színültig meg kell tölteni a poharat. Meg kell találni a mértéket. Van igény a lelkiségre, itt a mi templomunkban is. Tíz tizenöt személy megköveteli a ferences elmélkedéseket. Nincs mese, úgy kell csinálnom, mintha százan vagy ötszázan lennének. Az a fontos, hogy vannak, olyanok, akik nagyobb pohárral érkeznek és nekem az a feladatom, hogy megtöltsem a poharaikat.

Az óbecsei Lurkóház megnyitóján (Fehér Rózsa felvétele)

Az óbecsei Lurkóház megnyitóján (Fehér Rózsa felvétele)

Milyen a ferences lelkiség?

– A ferences lelkiség egy rendkívül vonzó, emberközeli lelkiség. Szent Ferencnek ebben a van a nagysága, hogy az ember Jézust látja. Ezt erősíti meg Ferenc pápa is, aki jezsuita létére ferences lelkületű. Szent Ferenc közkedvelt szent, a keleti egyházban és egyes világvallásokban is tisztelik, mert nem csak egy csoporthoz kötődött, hanem minden emberhez. Ebben van a nagysága. Egyszerű emberként nem kötötte magát dogokhoz – a szegénységi fogadalom az egyik alapelve szerzetünknek – hanem azokhoz a feladatokhoz és kihívásokhoz, amelyeket az Úr elébe állított. Alkalmazkodni tudott, hogy hogyan milyen módon szolgálja Jézust. A kisebb testvér, Ordo Fratrum Minorum megnevezés is jól tükrözi a ferences lelkiséget. A legkisebbtől is kisebb... - és testvér. Ez egy nagyon fontos fogalom. A monasztikus rendeknél, tudjuk, az elöljáró az prior, első vagy másoknál abbas, apát, atya. A ferenceseknél gvardián, ami azt jelenti, hogy örködő, az aki odafigyel a testvérekre, a testvéreket szolgálja, egymás között pedig fráterok.

A laudációban elhangzott, hogy a szolgálatáért is díjazzák. Ön szerint, mi a szolgálat?

– Azt tartom szolgálatnak, amikor odaadom magam, hogy eszköz legyek az Úr kezében. Íme, tegyél velem, amit akarsz. Így vagyok cikkíró, prédikátor vagy lelkigyakorlat tartó. Ez nem könnyű, emberileg nehéz és próbára is tesz bennünket. Belefáradhatunk abba, hogy készenlétben, „huszonnégy órát cipőben” legyünk.

A díj próbára teszi-e az embert?

– Néha kellemetlen, mert úgy érzem, hogy nem csináltam semmi rendkívülit. A többi díj kapcsán is elmondhatom, hogy ez nem az én érdemem, én az Isten kezében csak egy  eszköz vagyok. Igyekeztem kihasználni a talentumokat.

Jó-e Újvidéken szolgálni?

– Mindenhol jó szolgálni, ha én jó vagyok. Nem tudom megérteni azokat a paptársaimat, akik nem tudnak kijönni a hívekkel. A szép közösség kialakítása elsősorban tőlem függ, de az  útkeresés közös.

A díj indoklásában a magyarságért végzett tevékenységét is kiemelik.

– Mivel a magyar nemzetből hívott az Úr, akkor elsősorban ide szól a küldetésem. Ez nem zárta ki azt az elhatározásomat, hogy több nemzetiségű közösségben fogok szolgálni. Például a római írógépemre is felszereltettem a magyar és horvát ékezetes betűket. Jézus küldetése is elsősorban Izrael népéhez szólt, de a morzsákból másnak is jutott. Isten az első helyen van, utána mindenkinek a saját nemzete. Bátorítom egyformán a magyarokat és a horvátokat is. Nem tudok kizárólagos lenni. Úgy szép Isten virágoskertje, ha abban többféle virág van.

Az Agapé kiadásában megjelent Csáky S. Piroska Szent Erzsébet-ábrázolások Vajdaságban című könyvének bemutatóján (Ótos András felvétele)

Az Agapé kiadásában megjelent Csáky S. Piroska Szent Erzsébet-ábrázolások Vajdaságban című könyvének bemutatóján (Ótos András felvétele)

Az a szerteágazó kiadói tevékenység, amit az irányításával az Agapé kiadó végez, a nemzetet szolgálja.

– Ezzel a tevékenységgel kettős célt érünk el. Anyanyelven adunk lelki dolgokat az embereknek. Missziónak is nevezhetjük. Szent II. János Pál pápa kimerte hangosan mondani, hogy az ember anyanyelvén tud legjobban imádkozni. Mi is ezt próbálgatjuk hangoztatni, de sokan nem hallják. A lelki dolgokat, ezeket a legintimebb dolgokat az ember anyanyelvén tudja legjobban megérteni. Idegen nyelven az Isten, az atya szó nem azt jelenti, mint anyanyelvünkön, amely mögött egy élet, egy élményvilág van.

A ferences renden belül, mások is igyekeznek így figyelni az anyanyelvükre, kultúrájukra?

– Nem könnyű az összehasonlítás, mert például a kis nemzeteknél, amelyek igyekeznek megőrizni a saját identitásukat, ez jobban kifejezett, mint a nagy nemzeteknél  Ők nem érzik veszélyeztetve magukat.

Milyen a mi lelkiségünk, Újvidéken, Vajdaságban?

– Az egyháznak itt jó megtartó ereje van és össze is tudja gyűjteni az embereket. Azt kívánom, hogy ez erősödjön tovább is, hiszen az embernek szüksége van a közösségre, az együttlétre. Nálunk például a vasárnapi szentmisék után szívesen maradnak a hívők egy kis agapéra. Minden attól függ, hogy hittel adom-e át a hitet. Nem mindegy, hogy csak szónokként vagyok-e ott, vagy mint tanúságtevő is. Időnként nem hitünkről teszünk tanúságot, hanem egy hamis, álszent világról. A mindennapi hívő jobban szereti, ha magához hasonló bűnös és gyarló emberként él meg. Őt az érdekli, hogy én mint ilyen miként küzdök meg a saját bűneimmel és gondjaimmal, mert ezek az ő gondjai is. Manapság, elsősorban a tömegtájékoztatási eszközökben egy olyan folyamatok, olyan gondolkozás jelenik meg, amely a személyes kapcsolatok erősítése helyett a tárgyak és kütyük imádatára buzdít, továbbá egy olyan gondolkozás, amely azt szajkózza, hogy te vagy isten, te mindent tudsz, te megtudod teremteni a saját boldogságodat. Azt is hirdetik manapság, hogy a szenvedés  csak rossz lehet és nincs helye az életünkben. Ezért például az eutanáziára való jogot szorgalmazzák. Hamis az a kényelem, amit ez a világ próbál felajánlani. A mi híveink föl tudnak ülni ennek a propagandának. Sajnos a vallási analfabetizmus is erősen jelen van. Kissé humorosan úgy szoktam ezt jellemezni, hogy sokan azt hiszik, hogy a fatimai Szűzanya a lourdes-i Szűzanya unokatestvére, vagy a nagynénje.

Ebben a közszolgálati média is ludas.

– Kulturális és vallási igénytelenségről beszélhetünk. Azon néha meg is botránkozok, hogy egy gimnazista milyen kis  tudással rendelkezik. A szóval szembeni felelőtlenségről is szólnunk kell. Ma szóözön van és nincs felelősség. Nem érezzük a szavak súlyát. Egy szóval tönkre is tehetünk valakit és fel is emelhetünk. Vallási szempontból is megfigyelhető, hogy kiürítünk szavakat, elhagyjuk a dolgok mély tartalmát és nevetségessé tesszük azokat. Gondoljunk csak a karácsonyainkra. Éppen csak megkezdődik az advent és teli vannak a városok karácsonyi díszekkel, vásárokkal. A vásárok fontosabbá válnak, mint a lényeg. Jézus születésnapját ünnepeljük, ilyenkor ott van a jászol mellett a csengő, az angyalka, az elektronikus kütyü, csak az újszülött hiányzik, ő nincs benne.  Egy kiüresített ünneppel állunk szemben.

Ez a fényes tarkaság próbára teszi az embert, pedig az ember vágyódik az elcsendesedésre, az intimitásra. Ez a fogyasztói gépezet bedarálja, hétköznapi vértanúvá teszi. Mi a véleménye erről?

– Ezt nevezhetjük próbatételnek, de vértanúságnak nem, mert a vértanúsághoz a hitből fakadó tudatos halálvállalás kell. Az ember mai kiüresedéséhez az is hozzájárult, hogy megszűnt a családi intimitás, nincs mellettem ember, akivel bensőségesen el tudok beszélgetni, vagy akár kártyázni. Mély emberi vágyunk, hogy együtt legyünk és ezt mégsem tudjuk kielégíteni. A külső színjáték nem tudja a belső igényt kielégíteni.

Harmath Károly atya megszenteli a hajdújárási Lurkóházat (Molnár Edvárd felvétele)

Harmath Károly atya megszenteli a hajdújárási Lurkóházat (Molnár Edvárd felvétele)

Miként tudja az egyház megerősíteni a család, semmivel sem helyettesíthető szerepét? Hogyan tud az egyház a család krízisén segíteni?

– A család nem lenne család, ha nem lenne krízisben. Ha nincs készség bennem, hogy áldozatot vállaljak, vagy  megváltoztassam magam, hanem bedőlök annak a médiából csorgó buzdításnak, hogy: Te vagy a fontos, ne törődj mással! – akkor nincs meg még a közös út keresése, hanem a családon belül is mindenki a sajátját járja. A helyzet ma ezt diktálja. A krízis másik forrása, hogy mindenki mindenáron sikerélményhez akar jutni. Az a meggyőződés, hogy például a karácsony esetében csak külső látható dolgokkal tudok sikerélményt szerezni. Veszek egy nagy fenyőfát, feldíszítem, alárakom az ajándékokat, felteszem a Mennyből az angyalt, imádkozni már nem tudunk és kész. Megvan a mennyiség a belső meg hiányzik. Üresen ünnepelünk. Már nem szép a karácsony.  Arra kellene törekednünk, hogy valamilyen új tartalmat adjunk a közösségnek. Fontosnak tartom, hogy legalább adventban legyenek naponta elmélkedések a misékben is. Nálunk ez máskor is szokás. A rorátékban ne csak énekeljünk, és átéljük a fölkelő nap misztikumát, amelyet a pogányságból vettünk át, hanem a mélyebb üzenetére is rádöbbenjünk. A mi fő eszközünk a szó, az ige hirdetése, mellyel, bizonyíthatóan hatást lehet gyakorolni az emberekre.

Elegendő-e csak a szószékről hirdetni az igét?

Véletlenül sem. Az csak az eszközök és lehetőségek egyike. Meglepődve tapasztaltam, hogy amikor bemutatnak valakinek, akkor azzal kezdik, hogy a lurkó házaknak vagyok a felelőse. Elgondolkoztam, hogy akkor ez mit is jelent. Azok a hívők, akiknek én papja vagyok, érdekesmód ezt teszik első helyre. Foglalkoztatott, hogy akkor mit is kell tennem, hogy elsősorban a papot, a szerzetest lássák bennem. Lehet, hogy nem működök úgy, ahogy kellene, lehet, hogy nem vittem eléggé bele az evangéliumot a mindennapi életbe.

Lehet, hogy ez a feladata.

– Igen, néha ezzel is próbálom menteni magam. Amikor katonai szolgálatom alatt kiszöktem a kaszárnyából, hogy meglátogathassam a rendi elöljárómat, akkor ő a következőket mondta: – Nekünk ferenceseknek az dolgunk, hogy foltok legyünk az egyház szakadt ruháján. Nincs előre meghatározott küldetésünk, hanem ott vagyunk, ahol a szükség mutatja. Én ilyen folt vagyok. Hogy most jó helyre kerültem-e? Azt a Jóisten fogja eldönteni. A szándékom jó volt, bár a pokolba vezető út is jó szándékkal van kirakva.

Böjte Csaba erdélyi ferences rendi szerzetessel az újvidéki Kapisztrán Szent János-templomban Gruber Zdenko ferences szerzetes első miséjén (Ótos András felvétele)

Böjte Csaba erdélyi ferences rendi szerzetessel az újvidéki Kapisztrán Szent János-templomban Gruber Zdenko ferences szerzetes első miséjén (Ótos András felvétele)

Kihasználja-e az egyház azt a lehetőséget, amit  a jelenlegi helyzet kínál? Megvigyázza-e a templomot és az iskolát?

– Nehéz általánosítani. Amikor a lurkóházakba bekerült gyermekek családjait meglátogattam, rá kellett jönnöm, hogy mi akiknek küldetése van, mi sem jutunk el segítőként a társadalom szélére. Mintha nem a realitásban élnénk. Amikor a dreai tapasztalataimról számoltam be itteni híveimnek, az volt az első kérdésük, hogy hol van az a Drea. Nem akarták elhinni, hogy a híres, bácskai zsíros földek közepén ilyen szegénység is létezik. Az egyház nem tud mindenhova eljutni, de, ki kell hangsúlyozni, hogy a plébániai karitász nem működik megfelelően, pedig ez egyik fontos feladata lenne, ugyan úgy, mint a liturgia. A diakonia, liturgia, koinonia és martyria egybe tartozik. Ezek a plébánia alap pillérei. Ha hiányzik a karitász, a szeretetmunka, akkor már csak három lába van a széknek. Böjte Csaba mondja, és én is megerősíthetem, hogy minden emberben ott van a szeretetnek a szikrája, csak ki kell csiholnunk belőle. Az igazi koldulás az, amikor másokért koldulsz és nem magadért. Kötelességed figyelmeztetni embertársadat, hogy adakozzon, ha módjában áll.

Beszéljünk a Domus Pacis közösségi házról is.

– Az eredeti célom az volt, hogy a nyugodt elcsendesedést tegyünk lehetővé azoknak, akik igénylik ezt. Erre ebben a rohanó világban nagy szükség van. Szereti az ember a csendet, de fél is csendtől. A csend egy kétélű kard. A csendben előjönnek a sötét árnyak is, amelyeket a rohanó világban magunkba gyömöszöltünk, lenyeltünk és elnyomtunk. Szükségünk van arra, hogy találkozzunk önmagunkkal.

És a mai fiatalok?

– Az ember test, lélek, szellem. Ennek is szüksége van táplálékra.  Az ifjú közösség építésében oda kell figyelni, hogy a szellem és a lélek fejlődése ne szenvedjen kárt.  Tudásból kapnak eleget, de önismeretből, emberségből keveset.

Advent van. Mivel biztathatjuk embertársainkat?

– Óvakodnunk kell attól, hogy ne üres igéretekkel menjünk az ünnep elé. Szerintem az élet befogadása nem valósulhat meg ott, ahol nem fogadják be az Istent. Karácsony arról is szól, hogy befogadtam-e, megszületett-e bennem az Isten. Az európai ember nem az élet miatt szüli gyermekeit, hanem azért, hogy haszna legyen belőle, hogy öregkorára legyen, aki ápolja. Hol vannak a gyerekek? Ez egy alapvető kérdés, különösen ma, amikor arról hallunk, hogy sok gyermek születik a mohamedán világban és ez veszélyezteti az európai kereszténységet.  Mi egy olyan vallásnak a hirdetői vagyunk, amely arról szól, hogy az Isten gyermekké lett. És mi nem hiszünk a gyermekben. Üres a jászol.

Iskoláit szülőfalujában és Szabadkán, a gimnáziumot Samoborban végezte. Teológiai tanulmányait a fiumei Ferencesek filozófiai főiskoláján, Assisiben a Pápai Lateráni Egyetem fiókintézetében, majd a budapesti Hittudományi Akadémián végezte, ahol 1986-ban doktorátust szerzett egyháztörténelemből. A ferences rend Szent Cirillről és Metódról elnevezett horvát rendtartományának tagja, 1974-ben tett örök fogadalmat. Pappá 1976. június 26-án a szabadkai székesegyházban szentelték.

 

Hét alkalommal generális vizitátora a magyar ferences entitásoknak Magyarországon, Erdélyben és Amerikában. Öt éven keresztül a ferences rendben a magyar ferences nevelés koordinálásával megbízott generális delegátus. Saját rendtartományában három éven keresztül tartományi tanácsadó, 1982 óta az újvidéki ferences rendház elöljárója. A Domus Pacis ferences lelkigyakorlatos és közösségi ház alapítója (1997), a Bonaventurianum Ferences Művelődési Ház és Fiúkollégium alapítója (2001), a Poverello Alapítvány alapítója és kuratóriumi elnöke (2004), teológiai tanár. A Magyar Püspökkari Konferencia Média Bizottságának könyvkiadási kérdésekkel megbízott tagja, a Szerbia-Montenegrói Püspökkari Konferencia Hittani Bizottságának tagja, a Püspökkari Média Bizottság tagja, a Püspökkar kulturális kérdésekkel megbízott felelőse, illetve a Keresztény Értelmiségiek Köre alapító tagja és alelnöke. A három vajdasági Lurkóház alapítója és irányítója. Széleskörű kiadói, írói, újságírói fordítói tevékenysége határon túl is ismert. Számos díj és elismerés tulajdonosa.