2024. április 20., szombat

Kitartanak a gazdák

Topolyán a vásártéren tiltakoztak a termelők a földtörvény ellen

A korábbi bejelentések értelmében a vajdasági gazdák tegnap is folytatták a tiltakozást, és az utakra vonultak traktorjaikkal, azaz megpróbáltak Belgrád irányába indulni. Ebben ismét a rendőrség gátolta meg a földtörvénnyel elégedetlen termelőket.

Miroslav Kiš, a Szabadkai Mezőgazdászok Egyesületének igazgatóbizottsági elnöke újfent párbeszédre szólította fel Snežana Bogosavljević Bošković mezőgazdasági minisztert. Lehet, hogy a miniszter asszony nem is tudja, hogy miért tiltakoznak a gazdák, jegyezte meg Kiš, hozzátéve: hiába bizonygatja sajtónyilatkozataiban a miniszter asszony, hogy szívesen fogadja a gazdákat, a valóságban ez nem így van, hiszen mindeddig elzárkózott a találkozástól.

A gazdák képviselőjének elmondása szerint a rendőrség bizonyos településeken még házuk udvarából sem engedte kihajtani a traktorral útnak induló gazdákat. Most már nem arról van szó, hogy a gazdák nem juthatnak el Belgrádig, még udvaraikat sem hagyhatják el, ez a mozgásszabadság korlátozása, nyomatékosította Kiš, majd ismét megerősítette, hogy a gazdák addig az utakon maradnak, amíg vissza nem vonják parlamenti eljárásból a földtörvényt.

Az elmúlt napokban Vajdaság-szerte több mint ezer gazda csatlakozott a tiltakozáshoz. Kiš reményei szerint számuk egyre csak növekedni fog.

A legnagyobb fennakadások a közlekedésben tegnap is Nagyfény és Topolya között, valamint a Belgrád–Nagybecskerek-úton alakultak ki. Az észak-bácskai gazdákat délelőtt Nagyfény kijáratánál állították meg a rendőrök. A helyszíni tudósítások szerint a szóban forgó útszakaszon részben teljesen megállt a közlekedés. A jelen levő rendőrök alternatív útvonalak felé irányították az autósokat, a tiltakozó gazdák pedig harminc vagy esetenként negyvenöt percenként engedték továbbhaladni a sorokban várakozó gépjárműveket. A sürgős eseteket állítólag azonnal továbbengedték. Ehhez hasonló volt a helyzet Csentánál, ahol a falu kijáratánál több kilométernyi sorban vesztegeltek a traktorok.

A TOPOLYAIAK A VÁSÁRTÉREN GYÜLEKEZTEK

Azok a topolyai gazdák, akik csatlakozni szerettek volna a tiltakozókhoz, ám akiket a rendőrség nem engedett a település határain túlra, a vásártéren gyülekeztek. Tomik Nimród termelő elmondása szerint heten traktorral jöttek, néhányan gépkocsival, mások pedig gyalogosan. Kedden traktorok nélkül tiltakoztak a településen a helyi gazdák, szerdán pedig már szintén traktorokkal. A rendőrök is ott voltak a vásártéren, ezért a gazdák meg sem próbáltak felhajtani az útra, nyilatkozta lapunknak Tomik Nimród.

Azért vagyunk a földtörvény ellen, mert az nem a családi gazdaságokat részesíti előnyben, pedig éppen ezt kellene tennie az államnak. Emellett arra lenne szükség, hogy 100 hektáros, élet- és fejlődőképes gazdaságok jöjjenek létre. Mindez hozzájárulhatna ahhoz is, hogy több fiatal maradjon itthon. Tudjuk, hogy kevés az egyéb munkahely – esetleg kifizetődő –, vidékünkön sokan a mezőgazdaságban keresnék a boldogulást vagy akár a fejlődést, a kitörési lehetőséget – fogalmazott Tomik Nimród.

A topolyai termelő reményei szerint pozitív hozadéka lesz annak a tizenkét kiválasztott gazda belgrádi látogatásának, akika Vajdasági Szociáldemokrata Liga szervezésében jutottak el szerdán a Szerbiai Képviselőház épülete elé, és jelen voltak, amikor a párt képviselői benyújtották a földtörvény parlamenti eljárásból való visszavonását kezdeményező indítványt. Ha a gazdáknak mégsem sikerül közös nevezőre jutniuk az államhatalommal, akkor a topolyai gazdák biztosan ismét csatlakoznak a többi tiltakozó termelőhöz, húzta alá Tomik Nimród.

INDOKOLT A FÉLELEM

Goran Živkov volt gazdasági miniszter szerint a földművesek indokoltan tartanak a földtörvény következményeitől. Az N1 TV-nek nyilatkozva kifejtette: a beterjesztett törvényjavaslat annyira rossz, hogy egy teljesen újat kellene írni, a módosítás szinte semmit nem segítene.

A termelők attól tartanak, hogy a földek 30 százalékát versenypályázat mellőzésével adják bérbe, méghozzá a hatalomhoz közel álló, befolyásos személyeknek, mágnásoknak. A mezőgazdasági stratégia eddig a családi gazdaságokat részesítette előnyben, viszont a földtörvény elfogadását követően éppen ezek kerülnének hátrányos helyzetbe. Európában a mezőgazdaság motorjai mindenütt a családi gazdaságok. A szerbiai hatalomnak el kell döntenie, hogy európai mezőgazdaságot akar, vagy olyat, amely teljes egészében a nagybirtokosok kezében van – fogalmazott Živkov.