2022. augusztus 10., szerda

Újabb öt HIV-fertőzött Szabadkán

Még többet kell dolgozni a megelőzés fontosságának a népszerűsítésén – Az AIDS elleni küzdelem világnapja városunkban

Csak az idén öt új HIV-fertőzöttet regisztráltak Szabadkán. A szakemberek szerint azért ad aggodalomra okot ez a szám, mert 127-en vettek részt az anonim vizsgálaton, így a megvizsgáltak számához viszonyítva a pozitívak száma nagyon nagy. Elkeserítőnek vélik azért is, mert nagyon sok munkát fektetnek a megelőzési programokba, s azt mondják, ezek szerint még mindig nem tesznek eleget.

Milimir Vujadinović, a Városi Tanács szociális ügyekkel megbízott tagja tegnap az AIDS elleni küzdelem világnapja kapcsán szervezett sajtótájékoztatón elmondta, a város 120 ezer dinárral támogatja a Stаv+ Egyesületet, amely az AIDS-betegek és HIV-fertőzöttek jogait képviseli, megelőzéssel foglalkozik, és segíti a rászorulókat és családjukat a betegség elfogadásában.

Az AIDS elleni küzdelem világnapja kapcsán dr. Gordana Krtinićelmondta, az egyetemre járó korosztályra figyelnek most oda legjobban, itt zajlik a legtöbb előadás, és az ingyenes szűrést is közöttük népszerűsítik a leginkább az idén.

– Minden erőfeszítés ellenére továbbra is nő a HIV-fertőzöttek száma az egész világon, és Szerbiában is, pedig a HIV megelőzhető. Szerbiában a hivatalos adatok szerint a tavalyi év végén háromezer HIV-fertőzött, ebből 1700 AIDS-beteg él. Több mint 1100-an belehaltak ebbe a fertőzésbe. Szabadkán sem más a helyzet, hiszen az idén, az év elejétől öt új HIV-fertőzöttet jegyeztünk. Mindannyian férfiak, közülük hárman vállalták, hogy homoszexuális, védekezés nélküli kapcsolat következménye lehet a fertőzésük. Szabadkán összesen 58 fertőzött él, közülük 21-en AIDS-betegek – mondta dr. Krtinić, majd hozzátette, az az ember, aki tisztában van azzal, hogy rizikós életet él, legalább évente egyszer menjen el a szűrésre. Az időben megkezdett terápia ugyanis olyan életet biztosíthat a HIV-fertőzött számára, mint amilyet a krónikus betegségekkel küzdők élnek, például a cukorbetegek. HIV-pozitívan ma már időskort is meg lehet érni.

Dr. Ljiljana Miljački, az egyetemista egészségház doktornője kiemelte, a Szabadkai Egészségházaknak nem ez az egyetlen, az AIDS-hez kötődő rendezvénye, hiszen az év folyamán több alkalommal szerveznek előadásokat, megelőzéssel kapcsolatos rendezvényeket.

Boris Kovačić,a Stav+ Egyesület elnöke elmondta, sajnos ebben az évben minden, a HIV-pozitív és AIDS-es emberekkel foglalkozó szervezet támogatás nélkül maradt a kormány részéről. Szabadkán szerencsések, a város ugyanis nem hagyta őket cserben.

– Tisztában kell lennünk azzal, hogy ezeket az embereket, minket nagyon sok diszkrimináció ér. S nem akárhol, még az egészségügyben is, ahol a legnagyobb megértésre kellene találniuk. Az sem elhanyagolható, hogy egyre kevesebben beszélnek nyíltan a betegségükről a családjukkal, s kevesebben is fordulnak szakszerű orvosi ellátásért, ami viszont az életüket menti meg – mondta Kovačić, majd hozzátette, Szerbiában 2001 óta ingyenes a terápia a HIV-fertőzöttek számára, fontosnak tartotta azonban kiemelni, hogy az országban még mindig a nagyon toxikus, első és második generációs orvosságokat kapják a HIV-pozitívak, miközben a fejlett országokban már a negyedik és ötödik generációs terápiákat alkalmazzák.

Az AIDS elleni küzdelem világnapja alkalmából több rendezvényt is tart az egyesület november 26-a és december 2-a között. A főtéren elsején 14 és 18 óra között kerül sor a szokásos megelőzést népszerűsítő és az előítéleteket leküzdő rendezvényre.

Ingyenes szűrés december elsején

A Közegészségügy Intézet felhívja a polgárok figyelmét arra, hogy december elsején 9 és 13, valamint 19 és 24 óra között ingyenes és anonim szűrést végeznek az intézetben. Aki teheti, úgy érzi, valamiért el kellene mennie erre a szűrésre, tegye azt meg. Ezen a napon a főtéren lévő buszban is elvégeztetheti a szűrést, szintén ingyen, és név nélkül 14 és 18 óra között.