2024. március 28., csütörtök

Balog Zoltán: Közös a felelősség a külhoni magyarság iránt

A külhoni magyarság iránt viselt közös felelősséget hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere éves meghallgatásán kedden az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának ülésén. Balog Zoltán kiemelte: az egyes szakmai területeken egységes Kárpát-medencei stratégiában gondolkodnak, és azt szeretnék, ha a szakpolitikai döntéseknél a nemzetpolitikai szempontok is megjelennének.

Balog Zoltán a meghallgatáson, mellette Rétvári Bence államtitkár (Fotó: MTI)

Balog Zoltán a meghallgatáson, mellette Rétvári Bence államtitkár (Fotó: MTI)

A miniszter beszámolt a kárpátaljai magyarság megsegítését célzó intézkedésekről. Ukrajna számára szeretnék világossá tenni, hogy a kárpátaljai magyarok helyben maradása és megerősödése elemi érdek Magyarország számára, ahogy az is, hogy Ukrajnában kialakítsák a nem magyar kulturális hátterű népcsoportokban is a magyarbarát szemléletet – mondta. Ennek szimbolikus jeleként egy 100 milliós adomány fele a Kárpátokon túli régiókba, másik fele Kárpátaljára került.

Egy éven át, havi támogatást nyújtanak továbbá ötszáz kárpátaljai családnak, főként olyanoknak, amelyek családfő nélkül maradtak. Tekintettel a háborús helyzetre, a magyar állam az összes, magyarul tanító pedagógus fizetését átvállalta, és a teljes óvodai étkeztetés költségét is a magyar gyermekek esetében, utóbbi 116 millió forint. Szólt még az egyházi személyek bérkiegészítéséről, ami idén ötven millió forint volt, jövőre ezt szeretnék megduplázni. A művészeti és egészségügyi támogatás 137 millió forintot tesz ki.

Balog Zoltán beszámolt a Kárpát-medencei ösztöndíjprogram januári elindításáról is, amelynek csaknem 400 milliós forrását kihelyezik 11 külhoni, magyar felsőoktatást folytató intézményhez.