2024. április 19., péntek

Nőtt a női áldozatok száma

Ebben az évben novemberig 33 nő vesztette életét a családon belüli erőszak során

Amíg a múlt évben a családon belüli erőszak 27 esetben végződött gyilkossággal, ebben az évben novemberig 33 nőt öltek meg. A családon belüli erőszakot a legsúlyosabb társadalmi problémának minősítette Brankica Janković, a nemek egyenjogúságának védelmi biztosa.

Brankica Janković közleményben kiemeli, hogy azzal, hogy egyre több nő kér segítséget, illetve jelenti fel bántalmazóját, a jelenség lassan a magán-, illetve családi ügyből közüggyé válik. Ám aggasztó adat, hogy az mellett, hogy egyre több bántalmazást jelentenek az áldozatok, nőtt a halálos kimenetelű esetek száma is. Hangsúlyozta, elkerülhetetlen az érintett törvényes előírások módosítása, hogy alkalmazni lehessen az Európa Tanács úgynevezett isztambuli egyezményét, amely a nőkkel szembeni, valamint a családon belüli erőszak elleni küzdelemre vonatkozik, valamint fontos lenne az elkövetők esetében a következetes és folyamatos büntetőpolitika alkalmazása is. Szavai szerint a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelemben fontos szerepet játszanak a médiumok is, hiszen a közvélemény formálásával megfékezhetik a bántalmazást, vagy tudatosíthatják a probléma súlyosságát Szerbia lakosságában.

Saša Janković köztársasági ombudsman is a büntetőtörvény jelentőségére hívta fel a figyelmet a tegnapi közleményében. Mint abban kiemelte, a büntetések szigorítása mellett, a bántalmazó pszichoszociális kezelésére is szükség van, de az erőszak megelőzésében részt vevő szervek munkájának fejlesztésére is, valamint a közvélemény formására, hogy a bántalmazás bármilyen formájával szemben zéró toleranciát tanúsítson.

A közleményből kiderül, a polgári jogvédő azoknak a szolgálatoknak az analízisét végzi, amelyek kapcsolatba lépnek a családon belüli erőszak áldozataival, így a szociális munkaközpontok, a rendőrség, az egészségügyi intézmények, az ügyészség és a bíróságok felkészültségét vizsgálja, hogy azok valóban kellő szakértelemmel viszonyulnak-e a bántalmazás áldozataihoz.