2024. április 24., szerda

Színherbárium

Fődi Éva kiállítása az Újvidéki Színház előcsarnokában*

Hölgyeim és uraim, kedves barátaim!

Önök színházba jöttek, most néhány percre megállnak. Megállítjuk önöket. A ruhatár működik, a mosdó meleg, az euró alig több, mint 120 dinár. Minden olcsó. A legolcsóbb mégis az ember, utána sorrendben a művészet következik. Mindkettő lényegét a halál jelenti. A halál, melynek az élet a velejárója. Az életbe és a művészetbe is belehal az ember. Ha meg nem, akkor nem volt értelme. Ez vezérli a színészt is, amikor a függöny elé áll, és eljátssza az életet, eljátssza a halált. Ez hajtja a képzőművészt is, amikor kitárulkozik, és megosztja velünk munkáit, elképzeléseit, látomásait, végül is önmagát.

Hölgyeim és uraim, kedves barátaim!

Ma este Fődi Éva újvidéki képzőművész munkáit szeretném bemutatni önöknek. Az alkotó 1996-ban szerzett oklevelet az újvidéki Művészeti Akadémián Zoran Todorović grafikai tagozatán. Azóta tanít, alkot és kiállít. Munkásságáért 2009-ben Forum-díjat kapott. Gyermekei és tervei vannak, a falakon pedig legújabb munkái. A felsorolt adatok pontosak, de a művész lényegéről az akvarellek, pasztellek, kollázsok, ez a sajátos színherbárium többet elmond.

Emlékszem, a lányok herbáriuma mindig szebb volt, mint a fiúké. A friss fodormenták, lándzsás útifüvek és különösen az őszi avar nagyságrendbe állított rőt levelei, cseresznye, dió és a szőlő vöröslő levelei ébresztettek irigységet bennünk a lányok iránt. A herbárium többet elmondott a lányokról és rólunk, mint a bibékről, porzókról és szirmokról, a levelek érrendszeréről. Ma is szeretem a herbáriumokat. Talán ezért kedvelem Fődi Éva munkáit, amelyeken jelképesen papírra fogva, préselve a növények kissé színüket vesztik, a zöldek megszürkülnek, a kékek is csak félig azok, a vörösek pedig megalvadnak. Alattuk gyöngybetűvel csak latin neveik hiányoznak.

Életünk folyamatos visszatérés, annak a keresése, amit egykor egészen közelinek éreztünk magunkhoz, és észrevétlenül elvesztettünk vagy elveszejtettünk. Azt keressük, ami mellett, ami alatt, amivel és ami által boldognak éreztük magunkat. Minduntalan keresésben vagyunk. Mindannyian az ördöggel cimborálva megálljt szeretnénk parancsolni az időnek, amikor alkotásban, munkában vagy egy szürke csütörtökön jól érezzük magunkat.

Fődi Éva képei között jól érzem magam. Egyfajta időutazás ez. Akácvirágot ettünk egykor, és a pipacs zsenge bimbóját is leharaptuk. Az itt kiállított herbárium lapjain az akvarellek, pasztellek és kollázsok könnyedségét tapasztalhatjuk. Ez az egyszerű nyelvezet nem hangos, nem kiált az arcunkba, hanem egy csésze tea módjára meghitté teszi a teret és a pillanatot. A Lady Grey tea illatát varázsolja ide.

Fődi Éva kiállítása színherbárium. Az alkotások néha képregény módjára egy-egy virág elemzésének fázisait mutatják, másszor a leképzett, átrendezett növénybelső szolgál a kép alapjául. Eső utáni üde színek ezek. Tiszta látásmódját két szóval úgy írhatnám le, hogy: herbárium és tea. Egyik korábbi kiállításának címe jut eszembe, ma is elmondhatjuk: A hasonló nem azonos. Könnyű ezekre a képekre ráhangolódni, csak rövidke időre kell kizárnunk azt a világot, amely az arcunkba ordítja fontosságát, és hamisságával fölénk kerekedik. Tudjuk, a művészet egyik ismérve a különösség, a másság hangsúlyozása, amely, ha különb érték nem társul hozzá, csupán érzékszerveink borzolására lesz alkalmas.

Fődi Éva munkáinak különössége egyszerűségükben van. Saját egyéniségének állít tükröt, amikor színherbáriumának lapjait kiteríti elénk. Egyszerű részletekkel és visszafogottsággal tesz felajánlást: íme a munkáim, teaillatú gondolatokat kölcsönzök egy-két percre, vagy talán többre is. Kérem, ezt az érzést vigyék magukkal.

Isten éltesse az alkotót!

* November 19-én nyílt meg Fődi Éva újvidéki képzőművész kiállítása az Újvidéki Színház előcsarnokában. A kiállítást Léphaft Pál nyitotta meg.

(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)