2024. április 20., szombat

Együtt emlékeztek Szolyván

Semjén Zsolt: Szeretném azt hinni, hogy itt, a mártírok nyughelye fölött igazán össze tud fogni a magyarság

A deportáltak egykori gyűjtőtáborának helyén létesített emlékparkban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Szolyván, a kárpátaljai magyar férfilakosság szovjet lágerekbe történt 1944. novemberi elhurcolásáról való megemlékezésen hangsúlyozta:

Főhajtás az áldozatok előtt az emlékparkban (Fotó: MTI)

Főhajtás az áldozatok előtt az emlékparkban (Fotó: MTI)

– Ahol állunk, temető, 15 ezer ártatlan honfitársunk tömegsírja. Erről negyven esztendőn keresztül beszélni sem lehetett, holott nincs olyan kárpátaljai magyar család, amelyet a háború utáni megtorlás ne érintett volna. Abban a történelmi pillanatban voltak, akik úgy érezték, hogy méltó emléket kell állítani a mártíroknak. Az 1989-es gondolatot tettek követték, és 1994. november 22-én felavatták az emlékparkot – emlékeztetett. – Nagy esemény volt ez az ötvenedik évfordulón, de mégsem örülhettünk felhőtlenül. Magyarországon, az akkori kormányzatot hidegen hagyta a határon túli magyarok sorsa, sem a televízió, sem a napilapok nem tudósítottak az eseményről; és addigra már a kárpátaljai magyarság soraiban is felütötte fejét a megosztottság – mutatott rá.

Semjén Zsolt kifejtette, hogy az elmúlt húsz évre visszatekintve az eredményeket kell hangsúlyozni: a kárpátaljai magyarság önszerveződését, a kulturális és karitatív szervezetek megalakulását és áldozatos munkájukat. De nem mehetünk el szó nélkül az ellentétek mellett sem, mert a megosztottságnak az egész magyarság látta kárát – mondta, megállapítva, hogy a nemzet szolyvai Golgotáján már tavaly csírájában megjelent a megegyezés lehetősége, hiszen a Munkács–Szolyva utat végiggyalogló, örvendetesen nagy létszámú fiatal nemzedék felemelő módon adta meg a tiszteletet az áldozatoknak. Sokat jelent az emlékezés, és szeretném azt hinni, hogy itt, a mártírok nyughelye fölött igazán össze tud fogni a magyarság – fogalmazott.

A miniszterelnök-helyettes rámutatott: az októberi ukrajnai önkormányzati választások mindennél ékesebben bizonyították, hogy csak összefogással lehet eredményeket elérni.

– Nagy siker ez a kárpátaljai magyar közösség számára: a két kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet (a Szolyván hosszú idő óta először közösen emlékező Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség) összefogásának köszönhetően kiemelkedő eredmény született. A kárpátaljai magyar közösség megmutatta erejét, és bebizonyította, hogy képes kiállni saját érdekeiért – hangoztatta.

Kifejtette: ismerve az áldatlan ukrajnai állapotokat, a magyar állam segítő kezet nyújt a kárpátaljai magyaroknak, így a magyar kormány külön pályázati támogatásban részesíti a kárpátaljai magyar pedagógusokat, lelkészeket, hitoktatókat, egészségügyi dolgozókat, valamint az óvodai gyermekétkeztetést. A magyar kormány számára fontos – az etnikai határokon átlépve – az egész kárpátaljai magyar közösség segítése, így például a magyarországi önkormányzatok által felajánlott támogatások, illetve a kárpátaljai gyerekek magyarországi táboroztatása – emelte ki.

Brenzovics László, az ukrán parlament képviselője, a KMKSZ elnöke beszédében azt hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyar mártírok áldozata nem volt hiábavaló. Utalva a 70 évvel ezelőtti háborús eseményekre a kelet-ukrajnai háborús konfliktus mihamarabbi békés rendezését szorgalmazta.

Zubánics László, az UMDSZ elnöke emlékezésében kifogásolta, hogy az ukrán állam még mindig nem rehabilitálta a 71 évvel ezelőtti kárpátaljai deportálások ártatlan magyar áldozatait.

Először vett részt szolyvai megemlékezésen Kárpátalja megye kormányzója Hennagyij Moszkal személyében, aki beszédében arra emlékeztetett, hogy Kárpátalján mindig békében éltek a különböző nemzetiségek. Hangsúlyozta, hogy soha nem ismétlődhetnek meg a hét évtizeddel ezelőtti tragikus események.