2024. március 29., péntek
TENISZ

Novak és Rafa 46. csatája

Azt követően, hogy kedden elrontotta a Federer elleni mérlegét, és megint hátrányban van a svájcival szemben, Novak Đokovićnak szombaton esélye lesz arra, hogy az ATP-nél abszolút csúcsnak számító 46. egymás közötti meccsen Rafael Nadal ellen 23:23-ra egyenlítsen. Đoković ugyanis csütörtökön este két játszmában győzte a cseh Tomáš Berdychet, akivel a mérlege most 21:2-re áll, és a szombaton 15 órakor kezdődő találkozón az elődöntőben a volt világelső spanyollal csatázik a vasárnap 19 órakor műsoron levő döntőért.

Đoković újra elég szerény színvonallal rukkolt ki, de Berdych ezt nem tudta kihasználni, mint ahogyan azt az előző fordulóban Federer tette. Novak mindkét játszmában azonnal elnyerte Berdych adogatását, egyformán 2:0-ra vezetett, majd megengedte a csehnek, hogy 3:2-re fordítson. A játszmák csak 3:3 után különböztek. Az elsőben a túl sokat hibázó cseh zsinórban négy játékot veszített, a másodikban pedig 5:5-ig tartott az egyensúly, ezután azonban Novak mintha nagyobb sebességre váltott volna, s rutinosan zárta a meccset.

Nadal ellen ennél sokkal több kell, annál is inkább, mert a spanyol nyújtotta a legjobb teljesítményt az évzáró mestertorna eddigi menete során. Murray-t és Wawrinkát is kiváló teljesítménnyel múlta felül, tegnap pedig az utolsó csoportmeccsen akár lazíthatott is, mert az elsősége már nem forgott kockán. Nadal Đokovićot legutóbb tavaly a Roland Garroson győzte le. Azóta háromszor játszottak, s az idén Monte-Carlóban, a Roland Garroson és nemrég Pekingben Novak játszmát sem veszített.

Az előző nap másik meccsén Federer csak nagy csatában verte a japán Kej Nisikorit. A japán a második játszmában 1:4-ről fordított, a harmadikban szintén ledolgozta az 1:4-es hátrányt, akkor azonban Federer már fel tudta tenni a pontot az i-re. Roger szombaton estére az elődöntőben a tegnap lapzárta után játszott Murray–Wawrinka találkozó győztesével mérkőzik.

Babos Tímea elődöntős lett a tajpeji női challengeren. A magyar teniszezőnő két játszmában vágott vissza a svájci Stefanie Vögelének a múltkori vereségért, az elődöntően pedig ma a belga veterán Kirsten Flipkensszel találkozik, ami az első egymás közötti mérkőzésük lesz.