2024. március 29., péntek

Mások kapják a civilek pénzét

A Nonprofit Szektor Fejlesztési Központja és a Közpolitikai Kutatások Központja próbaszerűen megvizsgálta Pirot, Kraljevo és Zombor 2014-es költségvetését, és megállapította, hogy tavaly is történtek nem célirányos kifizetések az úgynevezett „civil kontóról”. A vizsgálat erre, a 481-es költségvetési tételre irányult, amelyről kizárólag a civil szervezeteket lehet támogatni.

(Fotó: Fekete J. József)

(Fotó: Fekete J. József)

Az eredményeket Zomborban bemutató pódiumbeszélgetésen a kutatócsoport tagjai beszámoltak arról, hogy ez a költségvetési tétel elenyészően kevés pénzt takar mind helyi, mind állami szinten, összességében mintegy 60 millió eurót. Azt is kiemelték, hogy a három vizsgált önkormányzat közül éppen Zomborban történt a legtöbb szabálytalanság a civil szféra finanszírozásában, itt jegyezték ugyanis a legtöbb közvetlen kifizetést erről a kontóról.

Az ismertetett adatok szerint legtetemesebb összeget, körülbelül 22 millió dinárt a Vöröskereszt szervezetnek utaltak át a zombori költségvetés 481-es kontójáról, amit a rendezvény résztvevői szerint akár még el is lehetne fogadni, viszont a többi nagy összegű közvetlen kifizetés indokolatlan és elfogadhatatlan.

Így például komoly jogsértését jelent 17 millió dinár kifizetése a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnak, mintegy hárommillió átutalása a Maksima Ifjúsági Szövetkezetnek. Szemet szúr, hogy erről a költségvetési tételről 1,58 millió dinárt utaltak a Signal vállalatnak, hogy fölfesse a vonalakat az atlétikai pályára. Vitás átutalások még: 1,15 millió dinár a Soko Sportközpontnak, egymillió a Milan Konjović Képtárnak, körülbelül egymillió a Laza Kostić Művelődési Központnak, 140 ezer a Bielitzky Károly Városi Könyvtárnak, 3,5 millió pedig a Diákotthonnak.

Az elemzést végzők csodálkozásuknak adtak hangot, hogy miért a civilek támogatását szolgáló kontóról fizet az önkormányzat az év legjobb diákjainak, sportegyesületeknek, egyházaknak, politikai pártoknak, helyi közösségeknek és választások lebonyolításáért, miközben a szorgos és tartalmas munkát végző egyesületek alacsony, olykor megalázóan kevés pályázati támogatásban részesülnek az eleve nekik szánt pénzből.