2024. április 18., csütörtök

Sínen a Belgrád–Budapest vasútvonal felújításáról szóló megállapodás

Magyarország és Kína képviselői csütörtökön parafálták a kormányközi megállapodást, amelynek jövő heti várható aláírásával megnyílik az út a Belgrád–Budapest vasútvonal felújításához – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kétnapos tárgyalásait követően az MTI-vel Pekingben.

A kormányközi szerződés véglegesítésével Kína és a közép-, illetve kelet-európai országok csúcstalálkozóján megtörténhet az aláírás. A magyar kormány ezt követően nyújtja be a megállapodást a Parlamentnek ratifikációra, és lefolytatja a szükséges egyeztetéseket az Európai Bizottsággal – mondta a tárcavezető.

Szijjártó Péter kifejtette: a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal 166 kilométeres magyarországi szakaszát felújítják, villamosítják, modern biztosító berendezésekkel látják el, illetve a jelenlegi egy vágány mellé még egyet építenek, amelyet alkalmassá tesznek 740 méter hosszú teherszállító szerelvények közlekedésére. A két főváros között az új vasúti pályán közlekedő személyvonatok menetideje két és fél órára csökken, korszerűbbé válik az elővárosi közlekedés is. A magyarországi szakasz költsége várhatóan meghaladja a 470 milliárd forintot.

A beruházás megvalósítását 85 százalékban kínai hitelből fedeznék. A magyar fél arra számít, hogy a tervezett vasútvonal lesz a legversenyképesebb szállítási mód a görög kikötők és a nyugat-európai piac között.