2024. március 28., csütörtök

Őszi lehangoltság vagy depresszió?

Az ősz beköszöntésével a nappalok rövidülése mellett sokszor akár hetekig is borús, ködös napokkal kell szembenéznünk. Ilyen ez az ősz is. A betegeim sokszor segítséget kérnek: „Lehangolt vagyok, rosszkedvű, kilátástalan a helyzetem, nem látom az élet értelmét. Miért van ez így? Talán depressziós leszek?” – kérdezik.

Az őszi időszakban szervezetünknek nemcsak a hideg és a különböző vírusok, baktériumok támadásaival kell szembenéznie, de meg kell birkóznia a rövidebb és sötétebb nappalok által okozott változásokkal is. A napsütéses órák száma drasztikusan lecsökken az évnek ebben a szakában, s erre szervezetünk megváltozott működéssel reagál. A legszívesebben talán ki sem kelnénk az ágyból, fáradékonyak vagyuk és gyakran kedvetlenek. Ennek egyik magyarázata a melatonin nevű hormon megnövekedett szintje.

Ez a jelenség áll olyan megfigyelések hátterében, melyek azt igazolták, hogy az északi országokban, ahol kevesebb a napos órák száma, magasabb az öngyilkosságok előfordulásának aránya. A déli országokban, ahol a napsütéses órák száma nagyobb, a lakosság vidámabb, kevésbé hajlamos depresszióra.

A rosszkedv ez esetben inkább hangulatváltozásként fogható fel,  nem jelent tartósan fennálló, egyre fokozódó tünetekkel, sok esetben az érdeklődés teljes elvesztésével járó depressziós betegséget. Megfigyelhetjük, hogy a őszi lehangoltság máris alábbhagy, amint kisüt a nap, tavasszal pedig mintha kicserélődnénk, a természettel együtt mi is megújulunk.

Az őszi lehangoltság jelei:

A rossz az egészben az, hogy a tél beköszöntésével ez csak fokozódhat, főleg az idősebbeknél, amikor a hó lelassítja vagy teljesen lehetetlenné teszi a mozgást is.

Tanácsok lehangoltság ellen:

A lehangoltság és a depresszió gyakori az őszi és a téli hónapokban. A kettő között természetesen többlépcsős fokozati különbség van, a skála a szomorkás hangulattól egészen az öngyilkossági késztetésig terjed. Éppen ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy súlyosabb vagy elhúzódó tünetek esetén nagyon fontos az orvosi ellátás!

Amikor jelentősebb fáradtságérzet, csökkent koncentrációkészség, kedvetlenség, alvászavarok, szorongás jelentkezik valakinél, első lépésben megpróbálhat különféle teák fogyasztásával segíteni magán. Érdemes ilyenkor  az egyik legsokoldalúbb gyógynövényt, a növényi antidepresszánsnak számító orbáncfüvet is alkalmazni. Ezt legjobb kúraszerűen fogyasztani, akár tinktúra, akár tea formájában kb. 8-10 héten keresztül. Ha ez nem válik be, bátran kérjük szakember segítségét!

Lássuk, mi a helyzet a depresszióval! Vannak figyelmeztető jelek, melyekből arra lehet következtetni, hogy Ön vagy az ismerőse depresszióban szenved. Kérjen segítséget, ha az alábbi tüneteket legalább két héten keresztül tapasztalja:

Rossz hangulat. A beteg szomorúnak, elhagyatottnak, reményvesztettnek érzi magát, időnként akár sírógörcsei is lehetnek. Jellemzően hajnalban, reggel a legsúlyosabb a helyzet.

Az örömre való képesség elvesztése. A beteg nem tud örülni korábban örömöt okozó dolgoknak, eseményeknek.

A napi tevékenységek iránti érdeklődés elvesztése. A beteg elveszti az érdeklődését, illetve nem tudja élvezni azokat a tevékenységeket, amelyeket korábban élvezett, vagy amelyeket a maga vagy a családja érdekében meg kellene tennie.

Az önértékelés alacsony szintje. A beteg elveszti önbizalmát, önértékelését, súlyosabb esetben egy kívülálló számára jelentéktelennek tűnő dolgokon rágódik, múltbeli cselekedetei miatt indokolatlan mértékű önvád kínozza.

Alvászavar. Tipikusan túl korai ébredés és visszaalvási képtelenség, de atípusos esetben aluszékonyság is lehetséges.

Csökkent koncentrálóképesség, akadályoztatott gondolkodás. A betegnek koncentrálási és memóriaproblémái vannak, melyeket jellemzően súlyosabbnak érez, mint amekkorák ténylegesen. Az érintett nehezen tud döntéseket meghozni, aggályos és habozó lesz.

Testtömegváltozás. Az étvágy csökken (típusos esetben), vagy nő (atípusos esetben).

Fáradtság. Gyakori tünet, hogy a beteg nyúzottnak érzi magát, egyre kevesebb energiája van a tevékenységeihez. Lehet, hogy olyan fáradtnak érzi magát reggel, mint amilyen fáradt volt, amikor előző éjszaka lefeküdt, nincs kedve felkelni, súlyosabb esetben nem is kel fel.

Agitáció vagy gátoltság. A depresszió egy bizonyos fajtájában jellemző, nem minden esetben. A beteg nyugtalan, ingerlékeny, könnyen felbosszantható, vagy éppen teljesen lelassult, semmire sem reagál, a gesztusai is lelassulnak. A beteg érzelemmentesen, monoton hangon beszél.

Halállal kapcsolatos gondolatok. A beteg sötéten látja a jövőt, gyakran gondol a halálra vagy az öngyilkosságra.

A depresszió mindezek mellett számos testi panaszt is kiválthat, így például emésztőrendszeri betegségeket (emésztési zavar, székrekedés, esetleg hasmenés, fejfájás, hátfájás). Nagyon sok depressziós ember szorong is.

Végezetül a jó hír: Az őszi-téli depresszió egy szezonális jelenség, a sötét, téli hónapokban fordul elő, ősszel kezdődik, és tavasszal véget ér.