2024. március 28., csütörtök

Álom hava Aracson

Bicskei Zoltán filmrendező 15 napon át forgatott a bánáti pusztatemplomnál
(Fehér Rózsa felvétele)

(Fehér Rózsa felvétele)

Álom hava címmel Aracson forgatott az elmúlt napokban Bicskei Zoltán filmrendező. A filmet az aracsi romteplom mellett kizárólag pusztaságokon, a természetben forgatták, egyetlen belső felvétel és minden díszlet nélkül. Bicskei Zoltán szerint a törökdúlás utáni Délvidéket megidéző történet mai problémákat is feszeget.

– A film alcíme: A beteg szív országának. Az első impulzus Herczeg Ferenc Aranybalta c. elbeszélésének az elolvasásakor ért, ami után egy kép jelent meg előttem, az aracsi pusztatemplomé. A lelki döfést a 2006-os budapesti rendőrattak adta, amikor úgy éreztem, az egész népet megszégyenítették és megalázták – rádöbbentem arra, hogy egyszer mindenkinek kell valamit kimondottan a népért tenni. Ez a két dolog elkezdte önmagát szőni, így született meg ennek a filmnek a gondolata. Mennyire vagyunk életrevalóak? Össze tudunk-e fogni? Újra tudjuk-e építeni az életünket és a közösségünket? Ezek a dilemmák jelennek meg a filmben – mondja a szerző.

Bicskei Zoltán a szereplők kiválogatásához a Kárpát-medence összes magyar színházának a honlapját átnézte, de nem volt könnyű dolga. Azt mondja: ma már kevés a karakteres színész, sok a sortalan, jellegtelen arc. A filmben vajdasági és magyarországi színészek is játszanak. Közöttük van Kovács Frigyes, Búza Ákos, Vicei Natália és Szilágyi Nándor is.

– Ez a történet 1690 körül játszódik, amikor a törökök visszavonultak. Három magyar férfi hazatér a török fogságból, és csak a pusztaságot találják, ezt a romtemlomot – sehol egy lélek az egész környéken. A három ember közül az egyik a katona, a másik a paraszt, a harmadik pedig Hórihorgas, a deák – őt játszom én. A filmnek furcsa nyelvezete van, részben archaikus, részben mai, a hangulata pedig álomkép és valóság keveredését tükrözi. Ez egy lassú film, amely a belső indulatokra helyezi a hangsúlyt – tudtuk meg Szilágyi Nándortól.

Az MTVA támogatásával forgatott filmet jövőre mutatja be a magyar televízió, de később egy moziváltozat is készül majd belőle.