2024. április 20., szombat

Projektumzáró ünnepség Temerinben

Beépítették a TAKT alkotóházának tetőterét

2002-ben vásárolta meg a temerini TAKT azt a régi épületet, amelyben Sziveri János költő élt és alkotott. A kezdetekben egy tájház kialakítása volt a cél, majd ezt követően az udvar mélyén vissza nem térítendő támogatásokból felépült az alkotóház, amelynek földszintjén alkotóterem, galéria, emlékszoba, a tetőtérben pedig három vendégszoba, teakonyha, vizesgóc, társalgó létesült. A tegnapi, projektumzáró ünnepségen tiszteletét tette Miroslav Vasin, a tartományi kormány alelnöke, gazdasági titkár, Željko Dvožak gazdasági titkárhelyettes és Dejan Bradaš, a temerini községi tanács művelődésügyi felelőse és még számos közéleti személyiség.

Projektumzáró ünnepség a TAKT alkotóházában. Balról Gusztony András, Dejan Bradaš és Miroslav Vasin (Góbor Béla felvétele)

Projektumzáró ünnepség a TAKT alkotóházában. Balról Gusztony András, Dejan Bradaš és Miroslav Vasin (Góbor Béla felvétele)

Az alkotóház projektumának megvalósításáról az egybegyűlteknek Gusztony András ötletgazda elmondta, egykor maga is kételkedett benne, hogy Temerin képes lesz-e belakni a létesítményt, ám a TAKT legutóbbi kiállításának megnyitóján, amikor alig fértek be az érdeklődők a tágas kiállítóterembe, meggyőződött arról, hogy igen, sőt nemcsak Temerin, a tartomány, hanem egész Szerbia büszkesége is lehet, ha megfelelő módon kihasználják. Elkészült ugyan az emeleti rész a vendégszobákkal és a csigalépcsővel, de maradt még tennivaló, elsősorban a szobák berendezése. Erre a testvértelepüléseket (Jászapátit, Jánoshalmát és Mórahalmot) szeretnék felkérni. Hátramarad a helyiségek fűtésének a megoldása is, erre az IPA (Határon Átnyúló Együttműködési) Programból kívánnak pénzt szerezni. – Meggyőződésem, hogy az alkotóház megépítése egy jól átgondolt projektum, és tudjuk folytatni, képesek leszünk rá – mondta befejezésül az ötletgazda.

A Tartományi Munkaügyi, Gazdasági és Nemek Egyenjogúságával foglalkozó titkárság pályázat útján másfél millió dinárral támogatta az alkotóház tetőterének a kialakítását. Ezzel kapcsolatosan Miroslav Vasin, a tartományi kormány alelnöke, gazdasági titkár, miután megtekintette az épületet, megelégedettségének adott hangot, hogy az önkormányzattal való együttműködés eredményeként bővülhetett az épület, hiszen – mint hangsúlyozta – a kultúra és a hagyományok megőrzése, ápolása az élhetőbb jövő alapfeltétele.

– Mindaz mellett, hogy idegenforgalmi szempontból is jelentős az épület, egy olyan közegben, mint Vajdaság, ahol több nemzet él együtt, különösen fontos a hagyományok továbbadása – hangsúlyozta Vasin. – A titkárság a közeljövőben is támogatni fogja a hasonló elképzeléseket és az olyan programokat, amelyek az idegenforgalmi tartalmak bővítését szolgálják.

Az önkormányzat is felismerte az alkotóház jelentőségét, hogy a helyi magyar közösség örökségének a megőrzését szolgálja, ugyanakkor teret ad a képzőművészeknek is a kibontakozásra. A projektumról elismerően szólt az egybegyűltekhez Dejan Bradaš, a temerini községi tanács művelődésügyi felelőse is.