2024. március 28., csütörtök

Vezetői képzés

Hatodik alkalommal szervez képzést a VANCSESZ, egyesületi vezetők számára – Nemcsak képzés, hanem tapasztalatcsere és kapcsolatépítés is – állítja Krizsán Vilmos

Vasárnap ért véget a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének (VANCSESZ) három napos vezetői képzése. A képzésre a kishegyesi Kátai-vendégházban került sor és 19-en vettek részt rajta. Krizsán Vilmos, a VANCSESZ elnöke arról számolt be lapunknak, hogy szervezetük hatodik alkalommal szervezete meg a vezetői képzést.

Műhelymunka az utolsó napon (Lakatos János felvétele)

Műhelymunka az utolsó napon (Lakatos János felvétele)

– A résztvevők nagy része a nagycsaládos egyesületekből jött, voltak itt Topolyáról, Óbecséről, Péterrévéről, Adáról, Tornyosról és Kishegyesről. Magyarországról is érkeztek vendégek: a csongrádi Bölcső Nagycsaládos Egyesületből, akikkel már 15 éve működünk együtt, illetve a szegedi Fatima Ház Alapítványtól. A vezetői képzés elsősorban az egyesületeken belül folyó munka megszervezésére, adományszerzésre, pályázatírásra, valamint az önkéntes munka kialakítására és fejlesztésére irányul. Próbáltuk az egyesületi vezetőket felkészíteni, hogy ne csak egyes programokat valósítsanak meg, hanem folyamatosan szervezzék a munkát. A képzés egyben tapasztalatcsere és kapcsolatépítés is volt. Mivel már a hatodik ilyen képzést tartottuk, elmondható, hogy a résztvevők a képzés után is kapcsolatban maradnak egymással és létrejönnek közös programok is. Az itt megszerzett tudást pedig nagyon sok téren tudják használni – mondta el Krizsán.

A képzés első napján Ördög Róbert újvidéki családterapeuta tartott előadást a családi értékekről, számolt be az elnök. A képzés második napján az adományszerzés, pályázatírás és költségvetés készítése volt a téma, amiről Krizsán beszélt, illetve Zsoldos Ferenc, a zentai Ci-Fi Civil Központ elnöke. A képzés részeként a résztvevők csoportokba osztva egy-egy pályázati vázlatot is kidolgoztak. Az utolsó napon Kis Erzsébet, a Fatima Ház Alapítvány elnöke tartott műhelymunkát az önkéntesség és a holdudvar kialakítása kapcsán, tudtuk meg Krizsántól.

A VANCSESZ vezetői képzését a Bethlen Gábor Alap és a tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkárság támogatta, mondta el a szövetség elnöke, majd végezetül arról is szólt, hogy mindenféleképp szeretnék tovább folytatni a képzést a jövőben. A jelenlegi csoporttal jövőre olyan kérdéseket dolgoznának fel, amire az idén nem jutott idő a képzés rövidsége miatt. Emellett egy új csoportot is szeretnének indítani, mert még számos olyan civil szervezet van, ahol szükség mutatkozik a vezetők továbbképzésére, mondta el Krizsán.