2024. április 19., péntek

Bizalmat kapott a román szakértői kormány

Nagy többséggel megszavazta a bukaresti parlament kedden Dacian Ciolos kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását, amelyben a miniszteri posztok többségét a pártoktól független – a magánszférából, európai intézményekből és a civil társadalomból érkező – szakértők töltik be.

A képviselők gratulálnak az új kormányfőnek (Fotó: Beta/AP)

A képviselők gratulálnak az új kormányfőnek (Fotó: Beta/AP)

A Ciolos-kormánynak és programjának a szükséges 274 helyett 389 törvényhozó szavazott bizalmat. A technokrata kormány beiktatását a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) is támogatta. A titkos voksoláson 115 ellenszavazat is összegyűlt, kétszer annyi, mint ahány mandátummal a szakértői kormány ellen nyíltan állást foglaló kisebb pártok rendelkeznek.

Liviu Dragnea, a PSD elnöke arra figyelmeztette Ciolost, hogy a szociáldemokraták addig támogatják kormányát, amíg megőrzi politikai semlegességét. A Klaus Iohannis államfőhöz közel álló PNL társelnöke, Alina Gorghiu kifejtette: azt várja a Ciolos-kormánytól, hogy vessen véget a közpénzek politikai célokra való felhasználásának, de nem kéri tőle, hogy a PSD embereit a PNL embereire cserélje a közigazgatásban. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nevében felszólaló Kelemen Hunor is arra figyelmeztette a parlamentet, hogy a társadalmi elégedetlenség a képviseleti demokráciát veszélyezteti, és erre nem lehet más válasz, mint azoknak a korrekcióknak a meghozása, amelyeket az emberek joggal kérnek számon a politikusokon. Kijelentette: a Ciolos-kormánytól a hatályos törvények betartatását várja. Az RMDSZ megszavazza a Ciolos-kabinet beiktatását, a további támogatásról pedig az egyes tervezetekről folytatandó egyeztetések alapján esetenként fognak dönteni – tette hozzá.

Ciolos parlamenti beszédében kifejtette: kormánya a közigazgatás hatékonyságát akarja javítani, valamint visszaszerezni a társadalom bizalmát az állami intézmények számára, és megerősíteni a román demokráciát. Azt ígérte, hogy a kabinet munkáját az átláthatóság, a felelősségvállalás, a párbeszédre való nyitottság fogja vezérelni. (Forrás: MTI)