2024. április 19., péntek
Uniós külügyminiszterek:

Katonai beavatkozásra és diplomáciai lépésekre van szükség

A terrorista csoportok elleni összehangolt katonai beavatkozás, valamint a diplomáciai lépések szükségességéről beszéltek az Európai Unió külügyminisztereinek tegnapi brüsszeli ülésére érkező politikusok. Kiemelték: a szélsőséges csoportok és azok vezetőinek felkutatása közös európai ügy.

Didier Reynders belga külügyminiszter emlékeztetett: a brüsszeli zsidó múzeumnál tavaly elkövetett merénylet óta köztudomású, hogy terrorveszély van Európában. Rámutatott arra is, hogy a hasonló támadásokat csak a tagállamok együttműködésével, információcserével lehet megelőzni.

Belgium és Franciaország között évek óta nagyon jó az együttműködés a felderítésben. Ez a munka azonban csak az első lépés, amelyet továbbiaknak kell követniük. Ez nemcsak Belgium és Franciaország ügye, hanem egész Európáé. Meg kell osztanunk a titkosszolgálati információinkat, hiszen egy nemzetközi hálózattal kell szembeszállnunk, amelynek tagjai szabadon lépik át a tagországok határait” – fogalmazott Reynders. Elmondása szerint 30 ezer külföldi harcol legalább száz országból az Iszlám Állam terrorszervezet soraiban Szíriában és Irakban.

Jean Asselborn, Luxemburg külügyminisztere szerint csak közös megoldásban szabad gondolkodni a pénteki brutális és barbár cselekedet után. Közölte: a tanácskozás legfőbb célja az európai értékek megőrzése. „Ki kell mondanom, hogy minden demokratikus eszköz mellett a NATO bevonásával katonai eszközöket is be kell vetni a küzdelemben. Szíria mellett Líbia ügyét is tárgyalni fogjuk, hiszen minden mindennel összefügg” – fogalmazott a bevándorlási ügyekért is felelős miniszter, hangsúlyozta azonban, hogy a migrációt a terrorizmussal nem szabad összekötni.

Federica Mogherini, az Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja közölte: további egyeztetéseket folytatnak a nyugat-balkáni migrációs útvonalon fekvő országokkal, Libanonnak és Jordániának pedig külön támogatást nyújt az Unió a biztonságuk megőrzéséhez. „Az Iszlám Állam mindegyikünk ellensége, hiszen nemcsak Európa, hanem a civilizáció ellen intéztek támadást” – fogalmazott a politikus. Mogherini megerősítette, hogy diplomáciai, külpolitikai, titkosszolgálati és adott esetben katonai eszközöket is be fognak vetni a terrorszervezetek legyőzésére.

Sebastian Kurz, Ausztria külügyminisztere szerint a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt.

Jobban együtt kell működni a muzulmán közösségekkel, és fel kell világosítani a fiatalokat, hogy a radikalizálódás nem megoldás az egyén vagy a közösség problémájára – tette hozzá.

Harlem Désir francia külügyi államtitkár megköszönte Európának és a világnak a szolidaritást és az együttérzést, amelyet az elmúlt napokban országa iránt tanúsított. „A terrorizmus elleni harc közös ügyünk, hiszen ahogy a halottak, úgy a sérültek között is több ország polgárait azonosították, akik Párizsban voltak, hogy a szabadság levegőjéből szippantsanak” – fogalmazott, és leszögezte: sok feladata van Európának a szélsőséges csoportok felkutatásában, a fegyverkereskedelem felszámolásában és a terrorizmus finanszírozásának a megszakításában. Désir felhívta a figyelmet, hogy szükség van a schengeni határ ellenőrzésének a megerősítésére és Európa külső határainak a biztosítására.