2024. április 20., szombat

Új megfizettetési rendszer az autópályákon

A megtett kilométerek után kell fizetni a Belgrád–Újvidék szakaszon – Horgos felé jövőre alkamazzák az új elszámolást

A Szabadka–Belgrád autópálya Ópázova–Szőreg szakaszán tegnap óta az új megfizettetési rendszer van érvényben, amely szerint ezentúl a megtett kilométerek után számolják el a pályahasználati díjat. Újdonság, hogy nem egységes, a szakaszra vonatkozó díjszabás lesz érvénybean, így a gépkocsivezetők, ha az útvonalnak csak egy bizonyos szakaszát veszik igénybe, kevesebbet is fizetnek.

Zorana Mihajlović építészeti miniszter tegnap az autópálya Újvidék melletti Dél megfizettető állomásánál tett látogatása során úgy nyilatkozott, hogy az új rendszernek köszönhetően nemcsak csökken az úthasználati díj, hanem igazságosabb lesz a megfizettetés is. Négy új megfizettető állomást is létesíttek Ópázova és Szőreg közelében.

A kilométerenkénti elszámolás szerint olcsóbb lesz a Belgárd–Újvidéki szakasz használata. Az eddigi 240 dinárról 190 dinárra módosul. Akik menet közben letérnek az autópályáról, azok csak a megtett út után fizetnek, így Belgrádtól Inđijáig 60, Maradékig 70, Beškáig 90, Koviljig pedig 130 dinár az úthasználati díj.

Az Ópázova és Szőreg közötti szakaszon a gépkocsikvezetőknek a korábbi 570 dinár helyett 290-et, a motorkerékpárosoknak 290 dinár helyett 150-et, a nyerges vontatók sofőrjeinek pedig 3400 dinár helyett 1760-at kell fizetniük. Zorana Mihajlović asszony reményét fejezte ki, hogy az alacsonyabb használati díj visszacsalogatja majd a tehetgépkocsi-vezetőket is az autópályára, és a jövőben nem éri meg számukra a településeken át vezető közutakat rongálni.

Mint a miniszter elmondta, a szóban forgó megfizettetési rendszert eddig az Ópázova–Szőreg szakaszon alkalmazzák, Horgos, Niš, valamint Doljevac irányába a jövő év derekáig vezetik be.

A Belgrád–Újvidék szakaszon az új rendszerre való áttérés új munakerő alkalmazását is jelentette. Eddig összesen 102 személy kapott munkát a megfizettető állomásokon, többnyire helybéliek, újvidékiek, inđijaiak és ópázovaiak. Köztük van négy hölgy is, akik eddig valamelyik védett ház lakói voltak. Ezzel a munkahellyel esélyt kaptak az újrakezdésre és az új életre.