2024. április 20., szombat

Szlovén ajánlat a Telekom megvásárlására

Elsőként a Szlovéniai Telekom, vagyis szlovén telekommunikációs vállalat adott kötelező jellegű ajánlatot a Szerbiai Telekom megvásárlására, az amerikai Apollo Befektetési Alappal karöltve – írja a belgrádi sajtó a szlovén STA hírügynökség információira hivatkozva.

A hírek szerint a szlovén vállalat igazgatóbizottsága és a Szlovén Szuverén Holding (ŠH) igazgatóbizottsága is jóváhagyta az ajánlattevést.

Mint ismeretes, a privatizációs ügynökség július 3-án hirdette meg a nem kötelező jellegű ajánlatok beküldésére vonatkozó felhívást. Az ajánlatokat november 16-áig várják a szerbiai illetékesek.

A Telekom megvásárlásában egyébként a kínai állami telekommunikációs vállalat is érdekelt, lévén hogy a távol-keleti cég delegációja a szerbiai illetékesekkel már tárgyalt erről a múlt héten.
A telefonszolgáltató magánosítását ellenzik a szakszervezetek, Aleksandar Vučić kormányfő pedig kijelentette, hogy csak akkor kerül sor a Telekom eladására, ha a vásárló hajlandó kifizetni azt az összeget, amit az állam kapni kíván.