2024. március 29., péntek

Ezzel még nincs vége! Legyenek készenlétben!

Ha érkezett „jó” ajánlat, 16-án eladásra kerülhet a Telekom

Aleksandar Vučić kormányfő egy héttel ezelőtti nyilatkozata szerint nem kerül eladásra a Telekom, amennyiben nem kínálnak fel érte jó árat. Ám ez a nyilatkozata nem nyugtatta meg a vállalat alkalmazottait, így tegnap Belgrádban az utcára vonultak. Több ezer ember emelte fel hangját az eladás ellen, és mivel sem a kormányfő, sem pedig az államfő nem fogadta a Telekom szakszervezeteinek képviselőit, arra hívták fel az összegyűltek figyelmét, hogy legyenek készenlétben, mert a tegnapi tüntetéssel nem ért véget a lázadásuk.

Nem tartják jó ötletnek a privatizációt (Beta)

Nem tartják jó ötletnek a privatizációt (Beta)

Bár a tüntetők gyülekezését délelőtt 11-re hirdették meg a Szent Márk pravoszláv templom előtti téren, a polgárok jóval korábban megjelentek a helyszínen. Az ország különböző területéről érkező szakszervezetek zászlói lobogtak, elsősorban a Telekom szakszervezete képviseltette magát, de a Posta szakszervezete is jelen volt, illetve a Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeteinek Uniója, a Szabad Szakszervezetek Konferenciája, illetve azon belül a villanygazdaság, az egészségügyi technikusok, a Kolubara és a bankok ágazati szakszervezetei, valamint a Dveri, a Szerbiai Demokrata Párt, a Jugoszláviai Kommunista Ifjúság Szövetsége, illetve a Szerb Néppárt is. Ez utóbbi pártpromócióra is kihasználva a felvonulást, látványos át is akarta venni a tüntetés vezetését, ám a Telekom alkalmazottai felülkerekedtek, a körsétakor, amely a Sándor király sugárútról indult, a Svetozar Marković utcán át vezetett a Nemanja utcában levő kormányépületig, saját Megállj, a Telekom eladásának! feliratú transzparensekkel, dobosokkal és hangos zenével buzdították a tömeget, háttérbe szorítva a pártok zászlósait.

A kormány épülete előtt Slavoljub Kandić, a Telekom Srbija Egyesült Szakszervezetének elnöke rámutatott arra, két okból gyűltek össze, egyrészt hogy leszögezzék, a Telekom egy jelentős vállalat, amelyet a munkások saját kezükkel hoztak létre, tartottak fenn, ezért ők fogják megvédeni is, mert nemzeti értékről van szó, amelyet nem szabad eladni. Másrészről pedig arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy az új tulajdonost nem várják tárt karokkal, nem fogják szó nélkül hagyni, hogy embereket bocsátsanak el, és lerombolják mindazt, amit ők maguk felépítettek. Miroslav Joksimović, a Telekom Srbija Szakszervezetének elnöke is arra hívta fel a figyelmet, hogy a Telekom jelentős összegeket költött arra, hogy ma sikeres vállalatként működjön Szerbiában, de Montenegróban és Bosznia-Hercegovinában is. Jelentős bevételt valósítanak meg, több mint 100 millió euróval járulnak hozzá az állami költségvetéshez évente, ami lehetne több is, ha nem kellene a külföldi kirendeltségekbe adott befektettek részleteit fizetniük. Rámutatott, az állam még azt sem hajlandó konkrétan meghatározni, hogy hány százalékát szeretné eladni a vállalatnak. Arra kérte nyilvánosan a kormányfőt, hogy őszintén álljon a polgárok elé, és magyarázza el, hogy a vállalat nem 58 százalékát, hanem 72,5 százalékát bocsátják áruba, illetve arra kérte, hogy csakúgy mint 2010-ben, illetve 2011-ben, amikor a Szerb Haladó Párt ellenzékből politizált, álljanak ki mellettük most is, és ne kerüljön sor az eladásra, mert emberi sorsok válnak bizonytalanná ezáltal.

A kormányépületben azonban senki – az őrökön kívül – nem várta a tüntető delegációt, így a szakszervezetek által megfogalmazott, az eladást ellenző levelet sem tudták a kormányban átadni, ezért a Knjaz Miloš utcán át, a Milan király utcára kanyarodva az elnöki palota felé vette útját a tömeg. Ott Tomislav Nikolić államfő jelenlétére számítottak, ám ő sem volt az épületben, így csak nyilvánosan fogalmazták meg a kérdésüket hozzá: A Telekom eladása ellen van, vagy támogatja? Majd leadták az iktatóban a levelet, és a tömeg délután egy után szétszéledt.

A Privatizációs Ügynökség július 3-án hirdette meg a Telekom eladását. A beérkezett ajánlatokat november 16-án hozzák nyilvánosságra.