2024. április 20., szombat

Kik jutnak a leggyorsabban álláshoz?

Olyan állapot uralkodik az országban, amelyben munkát találni nagyon nehéz feladat. Némi előnnyel pályáznak a munkakönyvre vagy új állásra azok, akik szakácsnak, kereskedőnek vagy ápolónak tanultak. Azok pedig akik egyetemi diplomával keresnek munkát, bizonyos előnyt élveznek ha informatikát, gyógyszerészetet, orvostudományt vagy gépészetet tanultak.

Persze ez sem garancia arra, hogy sikerrel járnak az állásra pályázók, hiszen tudvalévő, hogy az országban sokkal kevesebb a szabad munkahely, mint amennyi a munkanélküli.

– A helyzet azonban valamennyivel jobb, mint tavaly, hiszen az év első kilenc hónapjában összesen 174 ezren álltak munkába, 1,5 százakkal többen, mint tavaly ugyanebben az időszakban – nyilatkozta Zoran Martinović, a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat igazgatója, és hozzátette, hogy az utóbbi időben könnyebben jutottak munkához a középiskolai végzettségűek, és azok is könnyebben szereztek állást, akiknek nincs szakképesítésük.

– Továbbra is legkeresettebbek a szakácsok, kereskedők, ápolók és az utazóügynökök. Az oklevelesek közül az orvosok, mérnökök, gyógyszerészek és az IT-szektor szakemberei jutnak leggyorsabban álláshoz – magyarázta az igazgató.

A kimutatások szerint az országban jelenleg 735 ezer munkanélküli van, kevesebb mint tavaly, a foglalkoztatottság mértéke pedig lassan nő. Az igazgató szerint március óta folyamatosan csökken a bejegyzett munkanélküliek száma.

Martinović elmondta, arra számít, hogy a szolgálat a következő évben 3,3 milliárd dinárt fordíthat a foglalkoztatottság serkentésére.

– Az erre vonatkozó akciótervet már megfogalmaztuk, a szóban forgó összegből pedig 500 milliót a fogyatékossággal élők foglalkoztatására fordítunk. Egyébként 3,3 milliárd dinárt kaptunk erre az évre is, ezért remélem, hogy a kormány 2016-ra is jóváhagyja ezt a keretet – fejtette ki az igazgató.

– Ebben az évben a legnépszerűbbnek bizonyultak a szakmai továbbképzéseink és átképzéseink. Továbbá, szolgálatunk ösztönzésének köszönhetően 1800 személy jutott munkához. A közmunka terén is jól szerepeltünk, ugyanis 6700-an kezdhettek el dolgozni. Az önfoglalkoztatás is népszerűnek bizonyult, hiszen ilyen módon 3000 polgár lett aktív a munkaerő-piacon – fejezte be a beszélgetést Martinović.