2024. április 19., péntek
AZ ADAI II. HELYI KÖZÖSSÉGBEN

Megválasztották az új tanácstagokat

A hétvégi tanácstagválasztáson a szavazók a kilenc választási körzetben harmincöt jelölt közül választották meg az adai II. helyi közösség tanácsába azt a tizenöt új tanácstagot, akiknek a megbízatása négy évre szól. Ezek a következő személyek választási körzetenként: 1. Karácsonyi József, Krizsán Rudolf; 2. Körtvélyesi Tícián, Maksó Éva; 3. Török Magdolna, Szabó Zoltán; 4. Csincsik Edit; 5. Horti György, Szabó Oszkár; 6. Mihalek György, Antal Ilona; 7. Botos Lajos; 8. Dobai István; 9. Jepurski Tímea, Török Csaba.

A helyi közösségi választáson rekordszámú szavazó vett részt (Csincsik Zsolt felvétele)

A helyi közösségi választáson rekordszámú szavazó vett részt (Csincsik Zsolt felvétele)

A helyi közösségi voksolásról Varga Elfride, a választási bizottság titkára elmondta, hogy a választás rendben zajlott, és az eddigi legtömegesebb volt a II. helyi közösségben. A szavazati joggal rendelkező 5798 személy közül 1408-an járultak az urnákhoz, vagyis a szavazók 24,28 százaléka. Megjegyezte, hogy a helyi közösségi választáson korábban a legmagasabb részvételi arány 20 százalék volt. A választók a 9 választási körzet közül 6-ban választottak 2-2 tanácstagot, illetve 3 körzetben 1-1 tanácstagot. A tizenöt tagú helyi közösségi tanácsba a régi tanácstagok közül tíz személyt újraválasztottak a szavazók, valamint öt új tanácstag is bekerült a testületbe. Varga Elfride örömmel jegyezte meg, hogy a tanácsba bejutott öt nő is, amire korábban nem volt példa, így a testület egyharmadát a szebbik nem alkotja. Elmondta, hogy az új tanácstagok zöme 50 év körüli, legidősebb köztük a 60 éves Mihalek György, a legfiatalabb pedig 34 esztendős Körtvélyesi Tícián. Továbbá foglalkozásuk alapján van közöttük tanár, háziasszony, hivatalnok, építész, egészségügyi nővér, állatorvos, mezőgazdasági mérnök és jogász is. November végéig megtartja alakuló ülését az új összetételű tanács.