2024. március 29., péntek

Szomszédok a szebb környezetért

Az elmúlt hétvégén az SBB kábelszolgáltató szervezésében nagytakarítást végeztek a dr. Radivoj Simonović közkórház, valamint az egykori tüzérségi laktanya környékén és a vasútállomás melletti Ivo Lola Ribar parkban.

A kábelszolgáltató Együtt a szebb szomszédságért projektje számos helyszínt ölel föl, sétányokat, parkokat, közterületeket, az épületek közti térségeket, ahol az emberek leggyakrabban gyülekeznek. A tiszta és rendezett környezet mellett a projekt célja a környezettudatosság szintjének növelése, hogy a polgárok mindennapi magatartásukkal is hozzájáruljanak szomszédságukban a létfeltételek javításához.

– Az átfogó akciót azzal a szándékkal kezdeményeztük, hogy saját példánkkal rámutassunk, milyen kevés igyekezetre van szükség a szebb és rendezettebb szomszédi környezet kialakításához és megőrzéséhez. Ösztönözni szeretnénk a polgárokat, hogy viseljenek gondot saját környezetükről, hogy Zombor és a többi város folyton tiszta maradjon. Az elmúlt három hónapban országszerte tartottunk takarítási akciókat, hogy minél több szomszédot vonjunk be a környezetvédelembe, és hogy együtt egy nagy ökocsapatot alkossunk – nyilatkozta Srđan Andrić, az SBB helyi kirendeltségének igazgatója, aki egyben köszönetet mondott Zombor városnak az akcióban vállalt partnerségért.

A kábelszolgáltató több mint 15 szerbiai városban szervezte meg a takarítási akciót.