2024. március 28., csütörtök

Vita a kerékpártartók megadóztatásáról

Nagybecskereken jól felkavarta a port a bejelentés, hogy hamarosan külön illetéket fizetnek majd a vendéglősök és bolttulajdonosok, akik létesítménye előtt kerékpártartók vannak. A közvélemény egy része ezt a kerékpárosok elleni intézkedésként értelmezi.

Nagybecskerek másfél év alatt 60 millió dinárt fordított a kerékpárutakra, a város főutcáján pedig húsz kerékpártartót szereltek fel. Egy városi rendelet azonban kedvezőtlen visszhangra talált a kerékpárosok körében.

Stanko Antanasijević vállalkozó létesítménye előtt évtizedek óta van biciklitartó, de mint mondja, 28 év óta most halott először arról, hogy már azt is megadóztatják. Szerinte ez még egy csapás a vállalkozókra, de közvetett módon a szegényekre is, hiszen tudjuk jól, hogy kik közlekednek kerékpáron.

Új kerékpártartók a főutcán  (Fotó: Kecskés István)

Új kerékpártartók a főutcán (Fotó: Kecskés István)

Az önkormányzatban azt hangoztatják, hogy a közterület-használatról szóló határozat nem új – azért mindig is fizetni kellett. Másrészt, csekély összegről – napi 3-9 dinárról – van szó (ami attól függ, hogy melyik zónában van), amit nem a kerékpárosok, hanem az üzletek tulajdonosai fizetnek majd.

– Ez az illeték annyira csekély, hogy el sem hiszem, hogy ekkora figyelmet kapott. Ha 90 dinár havi szinten egy üzlet részére sok – akkor erre nincs mit mondanom. Megpróbálunk rendet teremteni minden szinten, kezdve az üzlettér utáni bérleti díjak megfizettetésétől a közterület-használati díjig – mondja Čedomir Janjić polgármester.

Sokféleképpen magyarázzák a történteket, de az emberek többsége elégedetlen a döntéssel. Somogyi Sándor szerint elképesztő egy ilyen adó bevezetése, amikor a kerékpározást és az egészséges életmódot hirdetjük. Ráadásul Nagybecskerek főutcáját – a központ átrendezése után – már csak kétkerekűn lehet megközelíteni.
A közterület használatát a kommunális rendőrség ellenőrzi. Igor Virijević, a kommunális rendőrség főnöke szerint, tekintettel arra, hogy a kerékpártartók is közterületet foglalnak el, a számukról, valamint arról, hogy mekkora területet foglalhatnak el az adott vendéglátó-ipari vagy kereskedelmi létesítmény előtt, a Városrendezési Igazgatóság dönt. Hangsúlyozza, hogy a kerékpártartók után fizetendő illeték tízszer alacsonyabb, mint az egyéb közterületet használó létesítmények esetében.

Az új rendelet két hónap múlva, vagyis a jövő év elején lép majd életbe. Az illetékes felügyelőség és a kommunális rendőrség azt ígéri, hogy egyelőre csak a jóváhagyásokat fogják ellenőrizni, és nem rónak ki büntetéseket.