Kabos Endre 1906-ban született Nagyváradon. Gyerekkorát Berettyóújfalun töltötte. Több sportággal is megismerkedett, sokáig nem volt egyértelmű, hogy a fiatalember a vívás mellett kötelezi-e el magát. A döntés meghozatalában egy ajándékba kapott kard mellett a szülői ráhatásnak is igen nagy szerepe volt. Kabos a budapesti Verbőczy Gimnázium diákjaként érettségizett le. Vívásra az olasz Italo Santelli tanította. A mester ezekben az években újította meg a magyar stílust, tanítványainak figyelmét elsősorban a gyorsaságra és a pontosságra hívta a fel.
Kabos húszévesen lépett be első egyesületébe, a Vívó és Atlétikai Clubba. Neve 1928-ban, a szlovák bajnokság megnyerésével vált ismertté. Két évvel később klubot váltott: immár a Tisza István Vívó Club tagjaként nyerte meg a kardvívás országos csapatbajnokságát. A civilben banktisztviselőként dolgozó fiatalember a következő évben még nagyobb sikernek volt a részese: a válogatottal megnyerte a bécsi Európa-bajnokságot. A Gerevich Aladár, Glykais Gyula, Kabos Endre, Nagy Ernő, Petschauer Attila, Piller György összeállítású kardcsapat az 1932-es Los Angeles-i olimpia kimondott esélyesének számított. Az első mérkőzések igazolták a várakozásokat: Dánia 15:1, Mexikó 14:2 arányú kiütésével a magyarok könnyedén a döntő négyes mezőnyébe kvalifikálták magukat. A fináléban sem volt sokkal nehezebb dolguk, a vendéglátó amerikaiakat 13:3-ra, a lengyeleket 15:1-re múlták felül. De nem sok vizet zavartak az ötkarikás játékok előtt verbális hősködéssel kitűnő olaszok sem, akik 9:2-es magyar vezetésnél a nagyobb vereség elkerülése végett megtörten feladták a küzdelmet… A magyarok közül Pillernek ment legjobban a vívás. Minden asszóját megnyerte, s így a csapatbajnoki cím mellett teljesen megérdemelten szerzett az egyéni versenyben is aranyérmet. Kabos az egyéni küzdelmek során egyetlen alkalommal szenvedett vereséget, de így sem volt elégedetlen, hiszen a bronzérmet az ő nyakába akasztották.
Hiába volt azonban a győztes válogatott tagja, az olimpia után pár héttel így is komoly gondjai akadtak. Állását elveszítette, s egy ideig elkeseredettségében a vívássál is fel akart hagyni. Szerencsére helyzete rövid időn belül rendeződött, gyümölcskereskedést nyitott, és a víváshoz is visszatért. Nem is akárhogyan: az 1933-ban Budapesten, majd az 1934-ben Varsóban megrendezett Európa-bajnokságokon a csapatverseny megnyerése mellett egyéniben is aranyérmet szerzett. A magyar kardvívás akkori erősségéről sokat elmond, hogy noha olimpiai bajnoknak és Európa-bajnoknak mondhatta magát, egyéni országos bajnoki címet pályafutása során nem tudott szerezni. Legközelebb ehhez 1933-ban állt, végül azonban meg kellett elégednie az ezüstéremmel. 1934-ben az Újpesti Tornaegylet versenyzője lett. Egy évvel később a lausanne-i Európa-bajnokságon a magyar válogatott ismételten megvédte címét, s a közvélemény ezt követően nem várt kevesebbet tőlük, mint hogy a berlini olimpián megismételjék a Los Angeles-i diadalmenetet.
A csapat részben kicserélődött a négy évvel korábbihoz képest, de a Kabos, Berczelly Tibor, Gerevich, Kovács Pál, Rajcsányi László, Rajczy Imre hatos számára sem jelentett különösebb gondot az elődöntőbe kerülés kiharcolása. Ott a vendéglátó németek – noha több ezer ember biztatta őket – nem tudtak méltó ellenfélnek bizonyulni, 13:3 arányú vereséget szenvedtek. A másik ágon az olaszok – némi meglepetésre – csak nagy nehezen tudták megadásra késztetni a lengyeleket. A kínkeserves olasz győzelem elbizakodottá tette a magyarokat, ennek meg is lett az „eredménye”, hiszen az első hét párharcot követően a taljánok 4:3-as vezetésre tettek szert. Ekkor következett Kabos asszója Gustavo Marzival. Döntő fontosságú volt, hiszen ha az olasz nyer, a magyarok hátrányukat már nehezen tudták volna ledolgozni, míg Kabos győzelme esetén az egész összecsapást meg lehetett fordítani. Az első tust Kabos szerezte, ekkor színre lépett a zsűri elnöke, Anselmi, aki zavaros magyarázattal elvett tőle két teljesen tiszta találatot, miközben ellenfelének vitatott tusokat ítélt meg. Kabos azonban nem jött zavarba, a rá jellemző higgadtságnak és a Santellitől tanult precizitásnak köszönhetően végül közel fél óra után győztesen hagyta el a pástot. Az olaszokat minden jel szerint teljesen összetörte az asszó elvesztése, hiszen a követező négy párharcot rendre a magyar vívó nyerte meg. 8:4-es magyar vezetésnél Rajcsányi és Kabos váratlan veresége rövid időre ismét izgalmassá tette a döntőt, de miután Rajczy megszerezte a mindent eldöntő kilencedik győzelmet, a teljesen maga alatt lévő Marzi már ki sem állt Gerevich ellen. Az olasz becsületére legyen mondva, a másnap kezdődő egyéni versenyre összeszedte magát. Olyannyira, hogy – egyedüliként – még Kabost is sikerült legyőznie, ezzel visszavágott a csapatbajnoki döntőben elszenvedett vereségért. Marzi menetelését nagy csatában Gerevich állította meg. A drámai asszó elvesztése annyira megtörte az olaszt, hogy rövidesen elszenvedett még egy vereséget, így végül a körmérkőzések után Kabos szerezte meg az aranyérmet.
Az olimpia után nem sokkal Budapesten a Berlin térnél a városi autóbusz elütötte. Bordatörést szenvedett, de mindez nem sokáig hátráltatta. A következő években a párbajtőrben is sikereket ért el: 1939-re ebben a fegyvernemben háromszoros csapatbajnoknak mondhatta magát. Keményen készült az 1940-es olimpiára, az események azonban keresztülhúzták számítását. A második világháború kitörése nemcsak a helsinki, hanem az előzőleg 1944-re Londonnak odaítélt játékok megrendezését is megakadályozta. Ráadásul a zsidótörvények lehetetlenné tették Kabos számára, hogy az országos vagy válogatottversenyeken szerepeljen. A német megszállás kezdetétől bujkálni kényszerülő háromszoros olimpiai bajnok élete tragikus körülmények között ért véget: 1944. november 4-én villamossal akart a Margit hídon átjutni, a híd pont ekkor robbant fel, és a villamos – más járművekkel együtt – a folyóba zuhant. A robbanásnak több száz halálos áldozata volt. Sokáig folyt a vita, vajon a németek robbantották-e fel – ennek ellentmond, hogy az áldozatok között volt 42 német utász, akik pont a híd aláaknázásán dolgoztak –, vagy baleset történt. A legújabb kutatások szerint a robbanást az okozta, hogy a villamos kerekén lévő áramszedő a sín alatt futó alsó vezetékre kötött gyújtózsinórokhoz hozzáért, és ez a híd alatt a németek által elhelyezett tölteteket beindította. A híd megmaradt részét 1945. január 18-án a németek robbantották fel.
