2024. április 19., péntek

Kolerajárvány fenyegeti a Közel-Keletet

Az Irakban kitört kolerajárvány már átterjedt a szomszédos Szíriára, Kuvaitra és Bahreinra is, és az egész közel-keleti régiót fenyegeti – figyelmeztetett az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) iraki igazgatója. Peter Hawkins egy pénteken megjelent interjújában leszögezte: a járvány terjedésének kockázata különösen nagy amiatt, hogy decemberben az arbain (a síita vallás egyik legfőbb ünnepének csúcspontja) alkalmából a régió számos országából milliószámra érkeznek zarándokok Irakba. (Az arbain Mohamed próféta unokája, a síiták által mélyen tisztelt Huszein imám negyven napig tartó gyászolásának végét jelzi. Az imám 680-ban bekövetkezett halála megerősítette az iszlám kettészakadását a síita és a szunnita ágra.)

A kór szeptemberben ütötte fel a fejét Bagdad nyugati körzetében, és azóta legalább 2200 esetet jegyeztek fel országszerte, amelyek közül 6 végzetes volt. Az UNICEF adatai szerint Irakban öt kolerás betegből egy gyerek, ezért az ország számos térségében elővigyázatosságból egy hónappal elhalasztották a tanévkezdést.

Hawkins felhívta a figyelmet arra is, hogy az Iszlám Állam (IÁ) erőszakcselekményei elől mintegy 3 millióan menekültek el, és közülük sokan jelenleg olyan táborokban élnek, ahol a körülmények kedveznek a kolera terjedésének. Mint hangsúlyozta, egy falat szennyezett étel, vagy egy korty szennyezett víz is elég a fertőződéshez.