2024. április 25., csütörtök

Régmúlt dicsőség romjain

Rendhagyó évfordulóról emlékezett meg szerdán három szabadkai középiskola, mégpedig a műszaki oktatás hét évtizedes évfordulójáról. Ennek kapcsán az ünnepi beszédek jelentős része arról szólt, hogy a műszaki profilú emberek milyen jelentős mértékben járultak hozzá a város gazdasági fejlődéséhez, a második világháború befejezésétől egészen a kilencvenes évekig, ameddig ebben a városban erős volt az ipar. Egyik felszólaló elmondta, ezekben az évtizedekben, a város gyáraiban 30 000-40 000 ember dolgozott, akik a Műszaki Iskolából vagy azok utódintézményeiből kerültek ki.

Ez a mondat régi képeket elevenített fel bennem, de gondolom, az olvasók egy részéből is hasonló reakciókat vált ki. A gyerekkorom jut eszembe, amikor Szabadka gazdasága tényleg élt, lélegzett, és ez meg is látszott. Emlékszem, hogy amikor az ember délután két óra környékén a városközpont és az egykori Aurometal közötti szakaszon kószált, munkások tömegével találkozhatott. Azzal a több ezer emberrel, akik gyalog, kerékpárral, gépkocsival vagy busszal mentek haza váltás után a Severből, a Subotičankából, az Aurometalból vagy a Partizán kerékpárgyárból. A felsorolást nyilván lehetne tovább folytatni. A felsoroltak közül ma már csak a Sever létezik, a néhány ezer helyett néhány száz munkással, a Zorka, a November 29-e már a múlté, a Fidelinka munkásai tiltakoznak, az Agroseme Panonija dolgozói pedig napjainkban élik agóniájukat. A megmaradt gyárépületek, az elhagyott, üresen tátongó csarnokok itt vannak, egy szép időszak mementójaként, egyben arra is figyelmeztetve, hogy felelőtlen népvezérek hogyan asszisztáltak gyárak egész sorának a privatizáció égisze alatt történő tönkretételéhez és újgazdag kvázi üzletemberek kezére játszásához, akik mostohábban bántak a munkásokkal, mint egy rabszolgatartó.

Az egykori erős szabadkai ipar romjain jelenleg a kisbajmoki ipari övezetben látszik kiépülni valami hasonló. Az ott lévő külföldi gyárak mintegy háromezer embernek adnak munkát, ami a fent említett számnak mindössze a tíz százaléka. Nem sok. De a semminél mégis csak több. Ma Szabadka több pontja is fel van túrva, épül az infrastruktúra, az utak, a vízvezeték, a körforgalom. Amellett, hogy erre a lakosságnak szüksége van, elfelejtjük, hogy az ipar kiszolgálását is szolgálja mindez. Bízzunk abban, hogy a jövőben talpra állhat a város gazdasága, és ha fejlett iparról beszélünk akkor nem kell folyton a múltba révedni.