2024. április 19., péntek

A lovastúrák után lovasjátékok?

A lovaglást népszerűsítő adai Nyergelj, fordulj! egyesület sikeres másfél évet tudhat maga mögött

Az elmúlt időszakban eredményesen népszerűsítette a lovaglást vidékünkön a Nyergelj, fordulj! lovas-, rekreációs és hagyományőrző egyesületet, amelyet tavaly januárban jegyeztek be. Az adai székhelyű egyesület elnöke, Illés Ferenc elmondta: a tevékenységüknek ez az alapvető célja, ezért már a szervezet alapításánál is fő szempont volt, hogy olyan embereket toborozzanak, akik a lovaglással és a lóval való tevékenység teljes spektrumát lefedik. Végül szakértői társaságot sikerült összegyűjteni, amely ezt munkájával is igazolta az elmúlt bő másfél év során, amit a közelmúltban megtartott közgyűlésen összegeztek is. Illés Ferenc közölte, hogy az egyesületben több szekció működik. A rekreációs szekció foglalkozik a túralovaglással, a bemutatókkal, a lovas ügyességi játékok megszervezésével, a szabadidős lovaglással és a kocsikáztatással. A hagyományőrző szakcsoport pedig a magyar lovasíjász-hagyományokat ápolja.

Gyarmat István Jelisaveta Karađorđević hercegnő parádés kocsisaként Zobnaticán

Gyarmat István Jelisaveta Karađorđević hercegnő parádés kocsisaként Zobnaticán

– Két vajdasági lovastúrát szerveztünk 12-12 személy részvételével. Ezek egyhetes és 350 kilométer hosszúságú túrák voltak, Gyarmat István és én közösen szerveztük meg. Gyarmat István szervezett Adán és környékén egy-két napos gyerektúrákat is tizen-egynéhány gyermek részvételével – kezdte az egyesület tevékenységének összefoglalását Illés Ferenc. – Az egyesületben a szabadidős lovaglás fő képviselője Bajúsz Gábor és Pámer Lehel, akik ezt Ada környékén művelik ismerőseik bevonásával. A lovastalálkozókon a lovasaink és a fogataink szoktak bemutatkozni. Gyarmat István vezetésével tavaly és az idén is több rendezvényen vettünk részt Óbecsén, Tiszaszentmiklóson, Valkaisoron aratóünnepségen, Keviben kenyérszentelőn és Bácsföldváron lovastalálkozón. Albek Sándor parádés kocsisként lipicai fogatával bemutatkozott Crepalján (Cserépalján), Tiszaszentmiklóson, Törökbecsén, Zentán, Bácsföldváron és Nagykikindán. A mi istállónkból, iskolánkból került ki két, csikósbemutatókkal fellépő fiatal, ifj. Gyarmat István és Kubik Patrik. Vajdaságban egyedüliként teljes műsorral rendelkeznek, amit már számos helyen bemutattak. Társszervezői voltunk tavaly Ludason a lovastalálkozónak, valamint az idén a Kocsmár György-emlékversenynek. Társszervezői voltunk továbbá a Vajdasági Vágtának is, amelyre mi gyűjtöttük össze a lovasokat, és koordináltuk a tevékenységüket a versenyen. A budapesti Nemzeti Vágtán is részt vett egy lovasunk, miután a kishuszárvágtában indult az adai ifj. Gyarmat István, aki Vajdaságot képviselte. A Vajdasági Vágtán pedig minden évben legalább négy ló vesz részt Adáról a zobnaticai versenyen. Azt, hogy mennyire magas színvonalon tudjuk művelni a parádés kocsizást, bizonyítja, hogy az újonnan meginduló zobnaticai lóversenyen Jelisaveta Karađorđević hercegnő parádés kocsisának Gyarmat Istvánt kérték, aki ezen a szintén adai Koós Ferenc fríz lovas fogatával vett részt. A magyar lovasíjász-hagyományőrzés az adai Lovasvölgyben folyik Boldizsár Kornél vezetésével. Ez egyedülálló egész Szerbiában. Boldizsár Kornél nemzetközi lovasíjászversenyt szervezett, valamint íjászversenyeket, életmódtáborokat, lovasíjász-edzőtáborokat és -bemutatókat tart. Nemcsak a Lovasvölgyben, hanem Vajdaság-szerte népszerűsíti bemutatókon a lovasíjász-hagyományt. Az egyesület ezeket a tevékenységeit kívánja folytatni a jövőben is. Továbbá Ludason láttuk, hogy nagyon népszerűek a lovasjátékok, ezért ezt szeretnénk valamilyen hivatalosabb formába önteni. A többi lovasegyesülettel együttműködve szeretnénk több helyszínen és bajnoki rendszer szerint megszervezni a vajdasági lovasjátékokat – nyilatkozta Illés Ferenc.